Amit itt leírok, mindez az én látásmódomból származik. Támpontot adhat, hogy mindenki önmagában megfogalmazzon számára fontos gondolatokat. Ez csak egy igazság a sok közül. Alakítsátok át önmagatokra, ahogy érzitek. A Mag mindig ugyanaz marad. A Mester szó mindig ugyanazt a szellemi lényt takarja, bárkinek is hívja bárki.
- „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek”
Mint bent, úgy kint. Mint fent, úgy lent.
Az emberi test hordozza az ősök megéléseit. Bukásokat, emelkedéseket. Amikor egy szellemi lény, akinek tudatos tudata van, és nem felejti testbe lépésekor sem, hogy ki Ő valójában, testet ölt, ő éppen úgy hordozza magában a bűnöket, mint egy testet öltött lélekrész, aki elfelejti születésekor a többi világ mibenlétét.
Itt két elkülönítést határoztam meg. Tudatos létező és tudattalan létező. Szellemi lény és a lélekrész testet öltése. Az egyik egy egész, a másik pedig egy rész.
Hogy mikor születik meg az egész és melyik világba? Mikor születnek meg csak részek és melyik világokba?
A nagy egész rendjének mozgása szabja meg.Ezzel nekünk most nincs dolgunk foglalkozni, az elkövetkező évek fognak fátylakat fellebbenteni ezekről az összefüggés rendszerekről.
A lélekrészek önmagukban nem tudatosak, sodródnak, ahogy az érzelmeik sodorják őket, nem látják az összefüggéseket ezer években, sokszor még a saját sorsukban sem.
Ahogy tudatosodik egy ember, a lélekrészek egyesülnek benne, ahogy keres és halad visszafelé a tudatalattijában. Ezért szoktalak kérni benneteket, hogy a környezetetekkel találjátok meg az összhangot bármennyire is nehéz. Nézzünk bele alaposan és igazul a tükörbe, amit a külvilág elénk tart. Lássuk meg az erényeinket, a hibáinkat, az érzelmi impulzusainkat tisztítsuk meg. A belső rend közelebb hoz a lélektársakhoz, segíthetünk nekik is tudatosodni.
Ahogy létrejönnek emberekkel az „összecsendülések” , összeérnek világok bennünk, kezelni tudjuk a negatív töltésű átkelőket (minden irányba) úgy leszünk egyre közelebb az Egyhez.
Az EGY, akiben mindenki ott van.
Amikor megsegítjük megértéssel azokat, akik még nem tudatosak, csak csapongóak, vétkezők, drámázók, kételkedők stb… , akkor önmagunkban létező hasonló mintákat, lelkiismeret furdalásból kitörő agresszivitást, elferdítést, hazugságot is oldjuk. Mert a génjeinkben ott van sok generáció félelme, tévedései, félreértése, hazugsága.
Ahogy Jézus hordozott önmagában minden létezőt a lélekcsaládjából, úgy hordozunk mi is magunkban sorsokat, létezőket. Ahogy ő megváltotta az előtte élők bűneit és ezzel jövőt adott az utána érkezőknek, mi is ezt tesszük kisebb térben és léptékben.
A felismerés, hogy én is bűnös vagyok, bármekkora is a jóság bennem, az első felismerés. Aki a polaritás világában testet ölt, mindenki hordozza a sötétséget. És a fény lehetőségét. A sötétségben ott a fény. Ha ezt valaki nem ismeri fel önmagában, azt hiszi, hogy ő csupán fényesség, ő sötétségben él és marad. Elnyeli mindaz, amit elutasított.
Ha én bűnös vagyok, akkor másokban is el kell fogadnom azt, hogy vétkeznek. Ha tudok, akkor segítek felismerni azt, hogy saját maguknak is ártanak a vétkeikkel. Ha másért még nem tudnak megváltozni, akkor változzanak azért, hogy nekik jobb legyen. És itt már megjelenik az önmagunkból adott áldozat, amely révén változhatunk. De ez még tudattalan folyamat, csak az érdek van jelen. De mégis már elindulás.
- „Még ma velem leszel a paradicsomban”
A Paradicsom állapota, amikor a lélekrészek egyesülnek, az Erő megjelenik, és az egységélmény létrehozza a Boldogság állapotát. Mindennek szikrája megjelenhet az életünkben olyankor, amikor találkozunk valakivel, aki mellett azt érezzük, hogy szabadok vagyunk, megért minket stb…
A Paradicsomba halála után az kerül, aki életében a lélektársaival összhangba került. Akiket a sorsa szerint meg kellett találnia és egyesítenie kellett. Önmagában vagy a családjában vagy a munkájában, szolgálatában. Bárhol megjelenhet. Ki mennyire tudatos, annál több a lélekrész, akit egyesítenie kell békében. Amikor a legnagyobb ellenségünk lesz a barátunk, amikor a leginkább lélekölőbb ember az életünkben eléri a szeretet állapotát, ott kezdődik az Út a Paradicsom felé. A Paradicsom, az egység élmény.
- „Asszony, íme, a te Fiad”; „Íme a te anyád!”
Anya és Fiú. Amikor a gyermek nem hiszi azt, hogy ő több mint a szülei, amikor nem kerekedik föléjük, hanem érzi és megéli gyermeki mivoltát, akkor áll helyre az átöröklés rendje, akkor tud haladni az energia az Ősök Útján. Akkor jut a legfiatalabb élő a számára kellő információkhoz.
Amíg a szülőt uralja a gyermek, addig törésvonalak vannak, és mindenki erőtlen.
Anya nélkül nincs Fiú.
A Fiú soha nem állhat be anya energiaterében a férfi helyére. Akkor sem, ha apa nincs jelen.
Soha, semmilyen esetben.
A Fiú akárhány éves is, bármekkora szellemi lény is, az Anya mellett gyermek marad.
- „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”
Isten, a Forrás, az Atya, akitől minden létező származik.
Az apa, aki nincs jelen a Fiú életében. Keresi őt mindig. Nem ismerheti. De magában hordozza. Ott van benne a tudatos létezés, és ezzel együtt az emlékezés az Apára, akitől származik a vérvonal ebben a világban. Apa bármit is tett, a gyermekben megbocsájtást kell elérnie.
Manapság sok ember hagyja el a gyermekét, és választ új társ mellett, új gyermekeket. Ezek a történetek sem véletlenek, hisz ok nélkül semmi nem történik.
A gyermek szülei utáni vágya, csalódásai, haragja, majd megbékélése jó esetben mind a misztérium része.
- „Szomjazom”
Amikor valaki nem kapja meg a megértést, nem tud értően szót váltani másokkal, amikor fekete bárány a fehérek között. Más mint a többiek és ezt nem adja fel. Ilyenkor szomjazik a lélek a megértésre, egy jóízű beszélgetésre, tiszta ölelésre. Hogy egyenrangú társakra leljen.
- „Beteljesedett”
Önfeladás, belépés az egységbe. Összeáll a belső rend, a Paradicsom kapui megnyílnak.
- „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!”
Meglátja az Atyát, megéli felé a csalódás, a cserbenhagyottság érzése nélküli szeretetet. Amikor nemcsak kimondja, hogy az Apa, és nem látja őt soha, hanem érzi minden porcikájában, hogy bárhogy is volt, tőle származik, egyé képes válni vele. Felveszi az Atya mellett is a fiúi pozíciót.
A mi világunk Fiú világ. A gyermek, aki nem ismerhette az apát, Atyát. Az apa sokáig nem is tudott a fiú létezéséről. A gyermek új apát talál, nevelik őt, tudást adnak át, tapasztalatokat. A Fiú akkor lel békességet és talál haza, amikor Apát elismeri, felismeri és elfogadja. Minden fájdalma ellenére.
Keresi Őt minden létező, aki benne él ebben a világban. A misztérium különböző szintjeit járjuk és tanuljuk, amíg gyermeki mivoltunk nem rendeződik.