2019.12.26.

Sokáig éljük úgy az életünket, hogy csak színezgetjük magunkban a képeket, amelyek forrása nem valóságos.

Egy tévhit, egy hibás döntés, egy félelem alapú helyzetből rossz útra szabadulás, a külvilágnak való megfelelés helyzetét, amely valójában hazugság alapú, de úgy éreztük megvéd minket. Színezgetjük, formálgatjuk sok-sok évig, amíg már magunk is igaznak hisszük. Pedig a forrása nem igazi meglátás, hanem érzelmi alapú döntés, amely mögött nincs ott a valós történés rendes megélése. Másnak látjuk, mert hamis az érzés. Valósággá tesszük, mert számunkra így jó. Meséljük, mondjuk, amíg valóságnak nem hisszük. A történelem is így formálja magát, a hatalom is így érvényesíti önmagát. Az egyedi ember is eszerint él túl, vagy próbál érvényesülni.

Eljön az idő mindenki sorsában, az emberiség közös sorsában is, amikor megérezzük, hogy valami nem jó. Bármit is körítünk magunk köré, nem jó, nem hoz boldogságot, békességet. És elkezdjük kutatni. Rájövünk, ha rájövünk, hogy az igazi forrás nem a mi életünkben van. Nagyszülők, dédszülők hamis képeit, hazugságaikra épített valóságát kell lebontogatnunk. Levédjük önmagunk hibáit egy hazugsággal, amit később úgy mesélünk, mint valóság. Olyasvalakit sározva össze önvédelemből, aki nem vétett. Akkor és ott. Mert valójában semmi nincs véletlenül, a hamis kép mögött is rejtőzik energia. De a lavinát meg kell állítani, mert ha tovább görgetjük, akkor minket is eltemet. És a gyermekeinket is.

Keressük önmagunkat a sok hamis tévhit alatt. Kiderül, hogy az apánk nem is az apánk. Hogy amit szeretetnek véltünk, az hazugság. Ahol harcoltunk, elmenekültünk, ott viszont szeretet és védelem volt. Mi pedig hamis képeket építettünk, igaznak vélt érzéseinkre. Takarni próbáltunk téves döntéseinket hazugságokkal. Ha rájövünk időben és visszarendezzük, az a leszármazottakra nagyon jó, nekünk is hozhat megoldásokat élethelyzeteinkre, ha csak fújogatjuk a hazug lufit, akkor nehéz életet élünk, és hagyunk örökül. Még ha kívül díszes is.

Az emberiség hazug lufija is megtelt, lassan szétpukkan.

Eljött az egyedi ember életében az idő, hogy letakarítsuk a színes képeket, amelyekről próbáltuk hinni, hogy valóság. Az ajándékok is ezt szimbolizálják.

Nem az ajándék a fontos, de valamit megmutat. Mit hiszünk értéknek és mennyi energiát forgatunk bele nem valós dolgokba? Van valós értelme az ajándéknak? Szimbolizál valamit?

Ki mondja azt, hogy nem kérek semmit, csak békességet? Mikor vásárlunk valós igényből, vagy segítő szándékból? Mikor csak magamutogatásból, vagy kényszerességből?

Az adventi koszorú is sokat megmutat. Divatot követ? Vagy minden rajta lévő valamit szimbolizál számunkra?

Meg tudjuk különböztetni a felszínt és a mélységekben rejlő valóságot? Egyáltalán meg akarjuk különböztetni? Kényelmesebb a felszínen evickélni, vagy meg merjük látni milyen a valóság? Mit is hiszünk valóságnak?

Akkor a legjobb, ha ismét fekete-fehéren látunk. Lecsupaszítunk mindent addig, amíg csak egy üres lapot nem kapunk. Egy kocka vázlatát, amit fekete fehéren rajzoltunk fel. Nincsenek színek, üres szólamok, cirádás hazugságok az igazság köntösében.

Ennek van most itt az ideje.

Szétválogatni mindent. Igaz vagy hamis?

A szülők kerüljenek a saját helyükre. A társ is kerüljön oda. A gyermek is. Válogassuk szét a szerepeket. Sok gyermek foglalja el a szülő helyét. A társ is. A kevert szerepek nagy károkat okoznak és sok hamis képet hoznak létre.

Amikor már kiürültünk, akkor lehet kezdeni ismét színeket használni. Amikor már letisztáztuk önmagunk. Újra rajzolhatjuk önmagunk auráját. Feketén, fehéren. És később színesebben.

Túl sok a ciráda. Túl sok a káprázat. Túl sok a fény. Túl sok a hamisság. Túl sok a színház. Túl sok a hazugságra épülő élethelyzet. Túl sok a pénzen megvásárol hazugság.

Ragaszkodni próbálunk hozzá, védjük saját színes képeinket, és nem vesszük észre, hogy azokat bántjuk meg, akik a legjobban szeretnek. Mert ők nem fognak bántani. A sok szín elkápráztat, az egyszerűségben nem akarjuk látni a tiszta valóságot.

Boldogok a lelki szegények. Ez nagy igazság. A lélek egyszerűsége átláthatóvá tesz minket.

A hamis képeket lecsupaszítani fáj. De nem megy máshogy.

Újra lehet tölteni később a lecsupaszított formákat. Valósággal. Ami sokkal szebb, mint a kreált világ.

A kreált világot sok ezer éve formálják. Nehéz meglátni a valóságot.

A szívünket már az agyunkban hordjuk. A mellkas energiatere alig működik.

Most a lecsupaszítás ideje van. Nézzük eszerint a történéseinket.

Ha fáj, akkor ott keresgéljük. Hagyjuk a frázisokat, a színes álmokat. Csak feketén-fehéren nézzük meg. Igaz vagy hamis. Ha nem látjuk, mert érezzük, hogy védekezünk még az igazság meglátástól, akkor kérjünk segítséget. Most megadatik minden. Csak halljuk meg. Első körben fogadjuk el.

A tévhitek forrása bennünk van. Minden más csak tükrözi.

Elérkeztünk a 0 pontra, a fogantatáshoz. Innen szép újra alkotni önmagunk. Ez a lehetőség sok ideig nem adatik meg, éljünk vele. Kezdjük el a tudatos szétválogatást. A 0 pontban minden ott van, amit megéltünk tapasztalatokat. Az igazság és a hazugság is. Most elengedhetjük, ami hazugság alapú. Azért mindehhez hozzá kell tennem, az hogy elérhettünk idáig, jelzi azt, hogy a nagy mintával rendelkező sorsok, akik hatással vannak sok ember sorsára, képesek voltak ebben az évben sok hamisságra fényt deríteni. Ez a letisztázó sugár képes behatolni a piramis más szintjeire is. Áldás kísérje sorsukat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 × három =