Ez az írás még az elmúlt évben került fel a tündérkertbe. Akkor nagyon erős késztetésem volt, hogy jobban feltárjam magam, a külvilágba kiküldjem LaNoLi jelenlétét. LaNoLi, a bennem és velem élő Orioni békefenntartó, az írás után elcsendesedett bennem, nem hallottam őt és nem éreztem jelenlétét. Egészen az elmúlt hétig. Áthoztam a tündérkertből az akkori önfeltáró írást, és ezzel együtt ismét el is fogadtam LaNoLi aktív jelenlétét. A Gerle név Őt is jelöli.

„Hosszú, hosszú éveken keresztül csendben voltam, nem mondtam el sok mindent, ami kísérte evilági sorsomat. Valaki bennem mindig csendre intett, és képeket mutatott ennek a világnak a régmúltjából, hogy mi történt azokkal, akik túl sokat mondtak, vagy nem jókor, vagy nem megfelelően. A nagymamám is megtanított minderre, hogy miért hallgassak, a körülöttem élő emberek amúgy sem értették a szavaim és képeim, így a csendet választottam. Képeim, világaim bennem maradtak, nem volt kedvem fantasyként, vagy mesének álcázva eladni. Lejárt a hallgatás ideje, mások vettek át bizonyos „munkaköröket” amik 52 évig formálták sorsomat.

Csak azok hallhatták egy részét, akik utam során mellém értek, és a képeim őket átsegíthették egy- egy útszakaszon. De csak annyit, amennyi nekik kellett, és úgy hogy befogadható legyen számukra.

Így aztán megtanultam, a pont akkor, pont annyit mondani, amennyit befogad a külvilág belőlem. Természetesen átestem a ló túloldalára többször is, a rejtőzés nagymestereként jól vizsgáztam, mire megtanultam ezt a szabályrendszert.

Amiért ezt a megélést most elmesélem, annak oka az, hogy egyre több emberben feltárulnak a belső világ képei, aurájukban megjelenő, más világokban élő én részeik érzékelését zaklatásként fogják fel, és hogy ne érezzék magukat bolondnak, skizofrén személyiségnek, hanem a maga helyére tudják berendezni, a saját világképükbe, saját belső képeiket, saját én részeiket, ezért elmondom, amennyit el lehet.

Az emberek bizonyos szempontból egyformák, nincs különbség. De hogy ezt hogyan élik meg, mennyit fedeznek fel belőle, az már egyedivé teszi őket. És természetesen még sok minden más is.

Sok világ adja össze tudását az emberi testben. Az emberi tudat rendszere ugyanúgy fűzi fel ezeket a világokat egy láncolatra, amelyből felépül az aura, és az emberi test. De az majd egy másik történet lesz, hogy miképpen fűződnek fel. Igazából nem is fontos tudni, mert működik ez magától, legfeljebb amikor javítani kell, akkor fontos a szabályrendszereket tudatosítani.

Testem formálódása idején sokat nézegettem az arcom a tükörben, és nagyon nem volt ismerős a látott kép. Kerestem valakit az arcomban, de nem találtam, nagyon idegen volt a tükörképem, így próbáltam másokban meglelni önmagam, lemásolni másokat, akikben valami vonzót vagy ismerőst leltem.

Nagyon nehezményeztem saját arcomon pár dolgot, mint ahogy valószínűleg minden nő legszívesebben átszabatná magát másmilyenre egy bizonyos korban. Hasonultam, igazodtam másokhoz, nagyon képlékeny voltam világéletemben. Nem értettem ennek a világnak a rendszerét, az aurák határoltságát, az emberek álarcait. Figyeltem és tanultam.

Nem is olyan rég jött rá az emberi tudatom, hogy kit is, kiket is akartam eltakarni az arcomban, szégyelltem a jegyeiket. Ugyanakkor az aurám fokozatosan nőtt, ahogy befogadtam másokat, másoltam őket, éreztem az érzéseiket.

5 világ van ezen kívül, ahol otthonos vagyok, éppen olyan jól érzékelem, mint ezt a világot. Ráadásul, vagy inkább sajnálatos mód, azokban a világokban jobban tudok hatni, mint ebben a világban, ami talán pont az elutasításból fakadt, a lemásolt álarcokból, hogy nem akartam magamként látni az ottani énjeimet, hanem külön entitásként, és főleg sehogy sem akartam őket látni, hallani és főleg érezni.

Nemigen tudtam megfogni az emberi énemet, a képlékenységem miatt. Hol igen szűkre szabtam, és erőimet minimálisra korlátoztam, hol belefért az egész emberiség, minden fájdalmával. Mert ez a világ a rengeteg szépség ellenére fájdalmas.

Az univerzumban alakváltóként ismerik a szellemiségem, mely talán leginkább elsődleges én részként fogalmazható meg.

Kislányként a kedvenc rigmusom a „köd előttem, köd utánam, színtelen, szagtalan és alaktalan vagyok” volt.

Minden módon tudtam énekelni, és ugrálni hozzá aprókat J

Előbb tudtam mások gondolatát és érzését, mint a sajátom. Nem is értettem miért nem tudják az emberek a következményét saját gondolataiknak, miért nem értik az én gondolataim, és főleg miért értik félre, és miért hiszik azt, hogy nem átlátszóak.

Az alakváltó mindent lemásol, mindent átérez, mindenhol megjelenik. Vagy éppen ez ellen védekezvén rugalmatlan lesz, zárt aurájú, és rejtőzködő. Természetesen kettő között kell az arany középutat meglelni, hogy emberként ne vesszen el.

 

Ismerek több olyan világot, ahová csak engedéllyel, és ritkán léphetek be, megfordultam békefenntartóként nagyon sok helyen. A földi világban is megfordulok a háborús szférákban, mint kiderült egy hazatért katona által, aki megkeresett, és csoda mód megtalált, mert olyan sokat „zaklattam”, hogy már felismert ebben a világban is. Kivetítésben jól megállom a helyem. Ezt már próbálom szabályozni, mert sajnos nem az emberi agyam irányítja, és néha reggelenként a bőrömön egyértelmű jelei vannak, ha túl erős a kivetítés. Ezt azért mondom el, mert nem én vagyok az egyetlen, sokan vagyunk, akik így tanítanak, vagy tárgyalnak, vagy hatnak valami mód, ami az ő specialitásuk. Nem is tudják reggelre miért kék-zöld folt a testük, honnan vannak sebek, és főleg miért is olyan fáradtak.

Csupán az egyik én részem, például az orioni, 4 testben él, létezik ebben a világban. De ezt csak én tudom így, lehet sokkal több testben született meg. Sőt valószínű.

Ha valamelyik emberi test meghal, az erő koncentrálódik a többi élő testben, és az eltávozott tapasztalatai is összeadódnak. Olyankor az élők sorsában fordulat következik be. Egyik napról a másikra más ötletei, vágyai, gondolatai lesznek.

Lehet, hogy némi szellemjárásban is részesül, amikor úgy jár a legjobban, ha befogadja a zaklatót.

 

Némely világokban nincs kihelyezett én részem, vagy nem tudok róluk. Csak jövök, megyek. És itt elmondanám, de talán ez egy külön fejezet lesz majd, hogy az ember által pokolként nyilvántartott szféra is mára már egy külön világ lett, amit erős ellenőrzés alatt tartanak. De sajnos nincs messze ettől a világtól.

 

Akiről most szólnék, mert a számomra a legzavaróbb jeleket tőle kaptam, az Orioni kék bolygón élő, békefenntartó, mondhatni abban a világban túszként jelenlévő énem. Mert ő is én vagyok, ez nyilvánvaló a közös gondolati szféránkból.

Az arcát nagyon sokáig nem láttam, a mi világunk ideje szerint tán két éve vetette le először számomra, az arcát eltakaró sisakot, mert mint elmondta, annak a bolygónak a légköre halálos az ő számára, és az én emberi tudatom sem volt erre felkészülve.

És hát igen, néha háborús rémálmaimban hologramként vetült ki az aurámból, és én féltem tőle. Külső támadásnak véltem. Emiatt, a félelmem miatt nem mutathatta volna az arcát, mert én elutasítottam volna a vele való kapcsolatot, amely viszont életem része. Őtőle tudtam a fenyegető háborúkról, támadásokról, a vadászatokról, amiket a lelkek ellen indítottak. Tőle tudtam a világunkat fenyegető manipulatív gondolati impulzusok kivédéséről, amik megoldása az üzenetekbe bele lett szőve. Felettünk álló, ránk ható világokról, ahol háborúk robbantak ki, és az ő hatásuk rányomta bélyegét a mi világunkra.

Ő a kapcsolat sok olyan világhoz, akiktől az ember retteg, mert világunkra sok nehézséget hoznak. Őt beengedik oda is, és tiszteletben tartják békés, megtörhetetlen énjét, megvehetetlenségét, hisz minden világ egy felé törekszik valami mód, és ez az Atya világa lenne, ahol megteremtették az anyagi világokat.

Azt is érdemes elfogadni, hogy az Atya nem ugyanaz, mint akit Istennek hívunk, és Atyából több van, akik hatnak világunkra. De ez is sokfejezetes történet lehetne.

Minden világ tiszteli a béke kapcsolat fenntartókat, akik egy világhoz sem tartoznak, és ezáltal minden világhoz kapcsolódnak.

Békefenntartókat minden fajból összeszedett fiatal, domináns egyedekből neveltek ki, túszként tartva őket, néha kísérletezve sajátos tudásukkal. Összezártságuk, egymásra utaltságuk megtanította nekik ismerni és tisztelni más fajok tudását, egyediségét.

Tőle tanultam meg, LaNoLi-tól, hogy hogyan kell lemenni rabul ejtett lelkekért akár a pokol fenekére is, és onnan felhozni őket.

Ezekben a szférákban lehet legjobban felismerni a halál mibenlétét. Mivel ő ezeknek a nehéz tanításoknak a forrása, azt gondolom ezért akartam elszakadni tőle, és tagadtam meg sok időn keresztül. Neki köszönhetem a jelet a homlokomon, a hajam koponyámra rögzülésének formáját, az arcszerkezetem, bőröm, a hiperérzékeny idegrendszerem, és aurám, a szemem változó színét és a látásom kettősségét. És hát a lecsupaszított idegrendszerem is. Mert mindannak amit megéltem, a testemben is megvannak a következményei. Nagy részükkel együtt születtem, más részük pedig az ellenállásom következménye lett. De Valaki nagyon előrelátó volt, mert a gyógyító én részem felkészült minderre. Az ő tanításai alatt felejtettem el mosolyogni, örülni bárminek is.

Mára már tudom, hogy faji jellegzetességeink ránk vannak írva, sokszor olvasok ki ezekből egyedi jellegzetességeket, erőket, elfojtásokat, félelmeket. Az emberi aurába bele vannak vésve a kapcsolati minták, amelyek más világokhoz kötnek minket, embereket. Sok ember gyűlölni akar más fajokat, hüllőket, és isten tudja milyen néven nevezett fajokat, bizonyos fajokat pedig isteníteni akar. Pedig ők benne élnek az emberi testben. Mindannyian. Van, akiben dominánsabban, mert őneki dolga van azzal, hogy élő kapcsolatot hozzon létre, és diplomáciát folytatva kiegyensúlyozza az energiákat. Minden fajnak, aki anyagban képes megjelenni ilyen és olyan formája is van. Sokszor a legveszélyesebbek az istenített fajok. Például a végrehajtók és a felügyelők egy része az ember által angyaloknak nevezett lényekből kerül ki.

Vannak hidegvérű fajok, akik az érzelmet egyáltalán nem értik, de az nem ez a világ, és a fejlődés már meghaladta azt a dimenziót, kár beragadni oda. Az emberi tudat tudja még megidézgetni őket. Maguktól nem jöhetnek.

Az emberben van a hidegvérből és a meleg vérből is, ezért felébreszthető, tanítható, egyenletes arányban keverhető a kiegyensúlyozott érzelmi szint. Lehet, hogy megszületik egy domináns „hüllő” képviselő emberi testben, mert ebben a világban erre van szükség, hogy megnyilvánuljon anyagban, a felszínen.

/ Azért a hüllőfajtát emelek ki, mert őket divat emlegetni manapság, de nem ők a legnehezebben formálhatóak/

A szülők és nagyszülők aránya viszont olyan lesz, hogy kapjon kellő szigorúságot és szeretetet, hogy jól formálódjon benne a hidegvérű Én. Mire felnő, elvileg megmenthet hősként sok embert, mert nem uralja félelem, hidegvérrel dönthet, érzelmi zűrzavar nélkül nagy dolgokról, jó Mester lehet, mert nem esik a sajnálat és tudálékosság csapdájába, és sorolhatnám még.

És lehet az ellenkezője, ha a szülők nem tanítják meg az erejének jó beosztására, hidegvéréből adódó jellemhibáit nem írja felül, vagy nem találkozik időben egy jó Mesterrel, vagy nincs elég lelki ereje, hogy fordítson a sorsán.

Láttam ilyent többször is, ezért tudom mindezt elmondani. A sors mindig jól keveri ki a kártyákat. De hogy aztán az ember mit kezd vele, hát az már rajtunk múlik. Nemcsak magán az emberen, hanem a környezetén is.

Mindig mindenben van arany középút, amit meg kell találni. És ez a legnehezebb.

Egy másik faj képviselője is erős bennem. Ő egy őrző, aki nem mozdul posztjáról, amíg az emberiség el nem ér egy téridő csomópontot. Orioni én részem kevésbé harcos megnyilvánulása Ő. Róla még nem beszélhetek, de az üzenetei, ha az emberiségnek szólnak, mert feléjük fordul figyelme, akkor felkerülnek a Tündérkertbe. A tudatos kapcsolat őfelé 34 éves koromban alakult ki. Konkrét feladatot adott kikerülhetetlenül. Talán nemsokára már befejezettnek mondhatom a feladatot. És még élek J

Róla is majd egy másik történetben mesélek. Amikor majd már lehet.

Emberi testemben, tudatomban ők ketten nehezen férnek össze. És még ott vannak mások is.

Ami a lényeg, az leginkább az, hogy minden ember hasonlóan épül fel, mint én. Csak az én emlékezetem megmaradt a születésem után, az emberi tudatom élő kapcsolatot tart fent más világokkal.

És ezt nem mondom áldásnak.

Ezek a kapcsolatok egyre nyilvánvalóbbak lesznek lassanként az emberek számára. Ha az emberi tudat elég erős, akkor az élő videotelefon másik oldalán élőkkel kialakulhat egy kölcsönös segítő kapcsolat.

Mert az mi emberi világunk is ha a többi világra. Nem is kicsit. Ennek a felelősségét tanulja most ez a világ.

Nem vagyok skizofrén, bárha egy médium hölgy annak nevezett, amikor megdöbbent a bennem szóló hangoktól. Erős emberi tudatot kaptam őseimtől, senki nem jött rá a titkaimra, ritkán szóltam óvatlanul. Bennem éltek, és én ő általuk.

Minden emberi nehézséget átéltünk az utolsó generációkban, és én nem felejtettem el. Sem a fájdalmát, sem a tanulságát.

Nehéz volt LaNoLi-ről szólnom, nehéz kitenni őt ebbe a világba. Megszoktam őt magam mellett látva. Tudom, ha beszélek róla, fokozatosan megszűnik a jelenléte az aurámban. Ez az ő túszként szabadulását is jelzi az orioni világból, békefenntartói, küldötti szerepe lejárt. Hazatérhet.

Lejárt egy nagyon – nagyon hosszú idő. Továbbléphet.

Hogy bennem ki lép a helyére, még nem tudom biztosan. Tudásom szerint az Őrzőnek kell legközelebb szabadulnia J Ő a szabályok, rendek tudója, hogy miként kell a régi karmikus szabályrendszert lecserélni egy gyors, hologramszerű jövőformálásra. A régi karmikus rendszer szőnyegszerű hálórendszere még élő rendszer, de fölé már kifeszült egy új háló, ahová viszont a megfelelő fény és formavilággal rendelkező emberi aurák képesek belevetíteni álmaikat, melyek azonosak a halál nélküli élet szín és formavilágával.

De ez még próbaverzió alatt futó történet.”