Ismételni tudom csak önmagam. Ami most zajlik, ez volt eddig is.

Eddig a színfalak mögött, a nem látható világban, most pedig a színpadon zajlik minden.

Láthatja mindenki.

Eddig is ezt éltük. Így éltük. Tudattalanul.  Csak azt gondoltuk nem a mi valóságunk, tehát letagadható, vagy úgy tehetünk mintha…

Most viszont a külvilág valóságává vált. Illetve mégcsak kezdett válni, a mentális világ valósága.

Pontosan azért, hogy a „tagadók” is láthassák. Hogy a félelmeink nyilvánvalóvá válhassanak. A vélt szabadság, vagy a rejtett dolgok őszintén megnyilatkozhassanak.

Nyilvánvalóvá kezd válni, hogy más az egyszerű emberek világa, és azoké, akik a rendszert megalkották. Égen és földön egyaránt.

Mint amikor a király bent él a várának zárt termeiben tökéletesen kiszolgálva, a vár közepén lévő kert  pedig minden csodát megad számára. A nép pedig kint él a vár falain kívül.

És mégis a király hozza meg a döntéseket, tervezi meg a jövőt.  A nép pedig túlélni próbálja a király parancsait.

A rendszer hősei megvédik a gyengébbeket. De vajon mitől is?

Beszélünk sok mindenről, de vajon miről is?

Nem a vírusba halnak meg emberek most sem. Eddig sem a vírusba haltak bele.

A felszínt nézzük, gyógyítjuk és éljük. A problémák forrása, amely betegséget vagy nehézséget okoz,  pedig a mélyben lakozik.

A nagy terv robog ezerrel a megvalósulás felé. De vajon kinek a terve is?

Millió évekről beszélünk, vagy úgy hisszük erről az évről?

A nem látható szféra megnyilvánulásai több szinten jelennek meg.

Az emberi elme is tud létrehozni sok ezer éves tervet. Meg is alkotta, Istent is kizárta fokozatosan.

És Isten is megalkotta a maga tervét, amely a teremtés pillanatában kiáradt.

Elég ez a kettő jelenleg, mert így is kezd a kettő nagy erőkkel összecsapni.

A múlt csatornái bezárulnának. Az Áldozatok, Szentek lelkei hazatérnének. Nélkülük is élő kapcsolatnak kell létrejönni Istennel, hogy a karantén feloldódjon.

Orion békefenntartói egységei jelen vannak. Egy részüket az emberi tudat irányítja, más részük pedig megtartja a békességet a lelkekben, akik hozzájuk kötődnek generációk óta.

Egyre erősebben szétválik a „királyi vár zárt termének parancsolata” és az általa irányított orioni egységek, valamint az Isteni  Rend, amely Életet és Békét ad.

A kettősség egyre erősebben fog megnyilvánulni.

Az örök kérdés, hogy mit választunk?

Még mindig ott tartunk, hogy csak annyit látunk a világból, amennyit mutatnak nekünk, vagy pedig már hajlandóak vagyunk mögé nézni minden történésünknek? Lényeglátóan eljutni a forrásig? ÉS itt nem a különböző elméletekre gondolok. Sokkal inkább egy belső bizonyosságra, hogy „én erre születtem, ez az én erőm, ezt szeretném”

Vagyis értem önmagam. Hiszem, hogy Isten csak jót tervezett számomra.

Vagy csak addig terjed a figyelmünk, hogy „ezt és ezt mondta a szomszéd vagy a TV”.  „ez és ez történt” És pont.

Vajon hol van Isten szándéka, és mindezzel mit tett az ember szándéka?

Sokszor hallani, hogy amikor rossz dolog történik, akkor az az első „miért engedted ezt Istenem”. És a harag megjelenik Isten ellen. Az élet forrása ellen. Ahol a harag megjelenik, ott elveszik a kapcsolat. Mint ahogy az emberek között is. Ha nincs ember, aki ellen forduljunk a nehézségek idején, akkor Isten ellen fordulunk.

Haragszunk a szülőkre, a társunkra, gyerekünkre, szomszédra, barátra, kollégákra, idegenre az utcán. És ha már senki nem marad, akkor Istenre. Honnan jön ez az ősi harag amit genercáiók adnak át egymásnak? Sok érzést meg sem tudunk fogalmazni, rá sem jövünk, hogy harag feszegeti testünk bizonyos részeit.

Ki volt az első, aki lecserélte a szeretet bizalmát, haragra? Mindegy ez már. Az a lényeg, hogy mi oldjuk fel önmagunkban.

A rossz dolgok az emberi hanyagságból, hazugságokból, rossz akaratból, háborús indulatokból, felelőtlenségből fakadnak. És pörögnek generációkon keresztül. Isten el sem jut emberi sorsokhoz, mert betonból építenek falat az emberek a szívük köré.

Világunk önmagában, már eleve falakkal van körbe véve. Karanténban van.  Határzónák vannak beépítve, amin átjutni csupaszon és őszintén lehet csak. Az őszinteség jelen esetben egy olyan szó, amely  egy teljesen tiszta megnyilvánulást jelent. Semmi takargatni valója nincsen a léleknek.

Kiépültek csatornák, többféle is. Tudat piramisok épültek fel, hogy eljussanak a forráshoz. Ki szed magához több lelket, ki épít akkora piramist, hogy Istenhez eljusson?

Templomok épülnek, tornyok.

Hegyek. Vallások.

Az emberi elme leleményessége határtalan.

Hogy most mit kellene tennünk?

Önmagunkban megtisztítani Istenhez vezető utat.

Ehhez készültek a meditációk.

Ezen dolgozunk már nagyon sok éve. Ősökkel megbékülni. Szülőkkel rendezni a kapcsolatunkat.

Meglelni önmagunkban a harag forrását. A dacos elutasításaink, meneküléseink forrását megtalálni.

Betegségeink lelki okát felfejteni és gyógyítani. Békétlen belső világunk megbékíteni. Gyermeki énünk érett és egészséges lélekkel bíró felnőtté varázsolni.

És még mindig ezzel kell foglalkoznunk, hogy Istenhez megleljük az utat, és ezáltal a belső békénket.

Amikor a Hitünk erős, akkor az emberi tudat által alkotott terv megmutatja fonákságait, valódi céljait.

És onnantól tudjuk merre kell haladnunk, mikor mit kell tennünk, hogy az Élet minden szinten meg tudjon nyilvánulni. Bennünk és általunk.