A most alakuló időszak a biztonságérzet borulása, a csalódások színtere lehet, ha…

Ha másokra alapoztuk az életünket.

Ha a hitünk bizonytalan.

Ha még túlzottan akaratosak vagyunk. Vagyis önzőek. Ne feledjük ennek átgondolásánál, hogy az önzőség nagyfokú belső bizonytalanságot és hitetlenséget takar. Olyankor akaratoskodunk bele a dolgokba. Mert nem hiszünk másokban, érvényesíteni akarjuk azt, ami mi jónak hiszünk. Magunkat hisszük a világ közepének. Ami tulajdonképpen igaz is, csak a határokat nem tartjuk be, és másokat nem tisztelünk valójában. Mondhatni, az önző ember élősködik a világon.

Mindenkinél más és más szintű lehet ezek mértéke. Van, akinél az önzőségét úgy kompenzálja, hogy adakozik. Ez már az én fejlődés része.

Ide tartozik annak felismerése, hogy a tudat először az egység része. Aztán leválik az egységről és önálló életet kezd, ahol felismeri azt a részt, amely akkor és ott, Ő. Megéli minden aspektusát. Sorsokat fon, ahol helyzetekben a kiválasztott részt, megéli, formálja.

Majd visszatér az egységbe.

Világunk forrásainál, kialakulásánál pár tudat volt jelen, akik később önmaguk részeiből sorsokat indítottak útnak. Őket hívjuk isteneknek, istennőknek. A görög mitológia talán a legjobb megközelítője ennek megértésnek.

Ebben a sorsomban 3 alkalom volt, amikor a forrás tudatokat észlelhettem. Teljesen véletlenszerű alkalmak voltak. Nem kerestem, nem kértem, nem is tudtam ezekről.

Kirántottak a testemből, és némi örvénylés után bekerültem egy ködszerű sűrű felhőszerű jelenségbe. Itt már hallottam a hangokat. Egyszerre szóltak, csak a hangszín volt más. Ami mondtak, ugyanarról szólt, de másképpen. Férfi és női hangok. Ők beszéltek először a tele semmi és az üres semmi állapotokról.

Mindennek a kulcsa az volt, hogy előtte többször kérdezték tőlem, hogy tulajdonképpen ki is vagyok, hogy ilyen furaságokat beszélek. Teljesen ösztönösen mindig csak azt mondtam, hogy senki és semmi vagyok, amivel általában kiváltottam elfordulást, megvetést, dühös rám olvasást. Akkoriban a spirituális világban megforduló emberek mind vallották magukat nagy ősök leszármazottjainak, reinkarnációinak. Természetesen elgondolkodtam azon, hogy lehet én nem vagyok annyira önazonos, hogy megtaláljam az ősi kapcsolatokat. Mivel a bennem megnyilatkozó lélek mindig Senki- ként azonosította önmagát, így nem rágódtam ezen a témán különösen. Onnantól elkerültem a választ, ha valaki ilyent kérdezett. ÉS nem is találtam fontosnak ezt a fajta önazonosságot.

Mostanra úgy látom, de ez csak az én meglátásom, hogy a tudat források forrásához csatlakozni úgy lehet, ha nem választunk ki egyet, akit kérünk, akihez fordulunk, akivel önazonosságunk van, hanem mindegyiktől tanulunk, mindegyik forrásban keressük azt a részt, amely a sorsunkkal kapcsolódik. Az Út azon a forráson halad át, akivel bármiért is békétlenségben vagyunk. A Segítő források támogatást adnak, de utat nem tudnak nyitni magukon keresztül. Csak az „ellenség”.

Vagyis a családunk minden tagjával jóban vagyunk, tiszteljük őket, és meghalljuk a szavukat. Akivel szemben a legtöbb harag van bennünk, a felsőbb szintű forráshoz őrajta keresztül vezet az Út.  A fizikai családunk tükrözi a tudatok közösségéhez való viszonyunkat. A görög legendák elmesélik az istenek viszálykodását. Ahogy védik a városaikat, kiválasztott embereiket. Vagy éppen pusztítják az ellenséges isten kiválasztottjait.

Világunkban sokszor megjelenik a klikkesedés, az aktuális hatalom szolgái, az árulók, a köpönyegforgatók, az érdekmentén élősködők serege. Az ember úgy véli a falka törvények miatt, hogy az erősebb mögé kell állni, hogy neki is jusson bőven kenyér. Ez már az iskolában megjelenik, sok fájdalmat okoz a gyermeknek a kiközösítés, ha nem azt teszi, amit elvár az erővel bíró közösség. Ha az erőt másokban keressük és a védelmet, akkor soha nem nyílik meg az Út számunkra egy felsőbb forrás felé. Segítők mindig kellenek, társak kellenek az úton, de az erőt magunkban kell megtalálni anélkül, hogy a vélt biztonságért feladnánk önazonosságunkat. A „Szent” a világunkban egy kiemelt pozíció. Egy átjáró magasabb szintekre. Ez olyan szintű önazonosságot és önfeladást takar, ahol már nem akar eltérülni akkor sem az ember, ha tudja mi vár rá. És az emberek kíméletlenek és elpusztítják azt, aki kilóg sorból. Miközben vágyják elképesztő módon.

Hogy miért is írok minderről?

Ez az év elég súlyozott, és ebből a június hónap sem marad ki. Megjelenik a viszály. A belső harag valamelyik családtag felé. Kibillenünk az egyensúlyból. A régi minták, amelyek nem engedtek fejlődni, bár látszólagos biztonságban tartottak,  ismét teret kérnek. Élethelyzetek adódnak, amikor bizony jobb lesz leülni és elgondolkodni, mielőtt szólunk, teszünk bármit is.

Érzelmek alakítják nagyrészt a dolgainkat és a gondolkodásunkat. Az érzelmek a múlt sérüléseiből és a megélt szép pillanatokból fakadnak. Mivel az emlékezetünk elég huzatos, ezért nehéz lenne egy adott pillanatban összekapcsolni az érzelmi forrást a jelen történéseivel. Egy dologgal tudunk azonosítani érzelmeket. Összerándul valamelyik izmunk és görcsössé válunk, vagy lágyan áramlik bennünk az érzés? Élesen és kritikusan nézünk magunk elé, vagy lazán és mosolyogva?

Ha megjelenik a feszülés, akkor első dolgunk legyen kilazítani az izmot, hogy a test elengedő legyen. Amíg ez leköt minket, az érzés is átalakul. Már másképpen fogunk válaszolni, másképpen fogunk reagálni, és ebből kifolyólag más helyzet fog kialakulni.

Június hónap a körülöttünk lévő tér rendezésére szolgál. Amit a belső világunkban megformáltunk, megértettünk, azt most kivetítjük a külvilágra.

Önazonosság és önfeladás helyes aránya a megoldókulcs.

„Tudom és érzem az erőmet, ugyanakkor nem használom csak azért, hogy önző célokat szolgáljak ki. Vagy önmagam mentsem ki olyan helyzetből, amely félelem számomra?”

Beleállni a helyzetbe és tisztességes, bölcs létező módjára megoldani. Minden forrás közös igazságát képviselve.

Eddig ezt tanultuk. Tisztogattuk az elterelő érzéseket. A megfelelési kényszereinket. Biztonságra való törekvéseinket. Amelyek a való élettől elfordítottak.

Ha belenéztünk a görbe tükörbe és megláttuk a valóságot önmagunkról, akkor most egészen könnyedén vesszük az akadályokat.

Meg lehet szabadulni azoktól a testünkbe beépült programoktól, amelyek tönkretették az életünket. Amelyek torzították az énképünket.

De legyünk türelmesek, figyelmesek, és nem engedjünk görcsös állapotokból helyzeteket kialakulni.