Mivel Pünkösd ideje van, leírnám Nektek azt, ahogyan én látom ezt az időszakot. Nem kell hinnetek nekem, csak a saját bizonyosságaimat tudom átadni, amelyek a látásmódomból fakadnak.

Az ember tudattalanul is igazodik a nagy egész rendjéhez. Így adott napokat megerősít, egy bizonyos energia forrásban.

A Tudatok lakhelye a SzentSzellem Forrása. SzentSzellem az emberek számára az a forrás, amelyben a letisztult formavilág lakozik. Ahol Minden az, Ami és Aki. Nem jó és rossz, hanem VAN. Letisztult formában. A Szent jelző jelzi, hogy egy olyan erő, amely pontosan tudja, mi a valóság, mi az élet. A Boldogság valódi forrása. Amelyre mindenki vágyik, csak máshol keresi. Még járja az utat.

Ide kerülnek a leélt sorsok után azok a valóban ÉLŐ és tiszta lélekrészek, amelyek felismerték önmaguk és el is engedték önmaguk. Elengedni azért kell önmagunk, hogy egy nagyobb részévé válhassunk. De úgy, hogy közben pontosan tudjuk, mit is képviselünk.

Mindenkinek van egy gyermeki, fiatal lélekrésze, a tanítvány. Ő járja az utat, a Mester részünk kíséretében.

Minden év júniusában ugyanaz történik. Kiáradás. Az ember önmaga a saját sorsában kiárasztja saját teremtéseit, amelyeket addig önmagában formált.  A tanítvány megmutatja a vizsgamunkáját. Tehát a fizikai világban formát önt mindaz, amit előtte megalkottunk önmagunkban. Ha ez a kiáradás még zavaros, néhol düh forrásból fakad, lehet rajta alakítani a kilépés pillanatában. Vagyis, ha megjelenik egy negatív gondolat, akkor tudjuk formálni még önmagunkban, a megvalósulás pillanataiban.

És megtörténik a nagyobb egységekben is. Közös tudatszinteken is.

És megtörténik a letisztult forrás kiáradása is. Amelyet vagy beenged az ember, vagy elutasít. Mint ahogy Jézus tanításait is vagy beengedjük, mert megértettük a lényegiségét, vagy elutasítjuk, mert látjuk mi lett a vége, és nem értjük.

Én azt teszem, hogy ezen a napon kérem őseimet, hogy minden megértésüket adják át, támogassanak, hogy őszintén, egyszerűen, jóságban és becsületben tudjak létezni. Tudjam Szolgálni, a szó legnemesebb értelmében a közösséget mindazzal, amit reám hagytak a saját nehézségeiből megkovácsolva.

Soha, egy percig nem hiszem, hogy én egyedül vagyok képes bármire is. A lélekközösség tagjaként, részeként szeretném beteljesíteni a sorsomat. Ez a nap a befogadásé. Ugyanakkor a kiáradásé. Egyensúlyban, szépségben, áldásban.

Adjunk tiszta szívből annak, akinek a legnehezebb. És fogadjunk el, akitől a legnehezebb.