Sokszor nem is vesszük észre, hogy mennyire beszűkítettük az életterünket. Vagy ha éppen kilépünk a  szűk keretek közül, akkor azt hisszük, hogy valamiért úgy kell viselkedni, ahogy viselkedünk. Vagyis nem lépünk ki, csak azt hisszük, hogy megtettük.

A szándék nem az, hogy jól érezzük magunkat, hanem kergetünk valamit.

Buli arcok, társasági viselkedési minták, elvárások miatti kötelező körök, kompenzálás sérülések miatt, visszahúzódások, túlzott önmutogatások önértékelési zavarok miatt, és lehetne még sorolni, hogy életünk pillanatait hogyan tesszük boldogtalanná és miképpen fordítjuk viszályára a megéléseinket.

Pedig az élet egyszerű. Örüljünk, ha jó, sírjunk, ha fáj, dicsérjünk ott, ahol megérdemlik, segítsünk ott, ahol tényleg szükség van rá, lássuk meg a szépet, szépítsük meg azt, ami elromlott. Mert mindig, mindenben ott az értelem, ott a szépség, ha nem fordítjuk ki, és tesszük háborúvá, haraggá, irigységgé, megfeleléssé.

Színe és fordítottja. Érzések, amit nem mindegy miképpen élünk meg.  A szín része tiszta és egyértelmű, a fordítottja pedig árnyékolt, amiben titkok rejtőznek.

Ahol változtatnunk kellett, annak megéltük mindkét pólusát az elmúlt időszakban. Már csak döntenünk kell. Agyban és lélekben.

Egy közösségben elfoglalni méltó helyünket.

Bizalommal fordulni mások felé, megerősödve abban a hitben, hogy bármi is történik, fogjuk tudni kezelni megfelelően. Így a bizalom soha többé nem sérül, hiszen pontosan tudjuk, mihez adjuk önmagunk egy részét.

A tiszta, önzetlen szeretet megélése, maga az Élet.

Nincs rózsaszín köd, múlt árnyaira épülő vágyak és érzések. Csak a jelen pillanat, amiben megjelenik a jelenponthoz egy érzés. Amelyet már nem a múlt táplál.

Ez lenne a cél.

Merésznek kell lenni, és átlépni saját határaink. Most már nem kell olyan emberekkel együtt tervezni, akik nem látják azt, akik valójában vagyunk. Elvileg megtanultuk a leckéinket.

Sorsunknak és létezésünknek már más a célja, mint eddig volt. Nem kell a múlt karmáit tovább cipelni és a múltból hozott érzésekre hivatkozva kényszeresen, hátrafelé fordulva félni az árnyaktól.

Biztosan ott vannak még. De az erőnk is koncentráltabb lett.

Elvileg már nem vagyunk manipulálhatóak. Sem a szellemi szférától, sem az emberi közösségektől.

De ez csak az energiák változásában látszódik. Az emberek még nem jöttek rá, mert a kötéseket fenntartják. Megszokásból. És ezek a kötések hatnak bizonyos frekvenciákon, amelyek még mindig működtetünk a hazugságok és manipulációk mezején.

Ha ezt kicsit másképp szeretném megfogalmazni, akkor azt mondanám, hogy az ember eddig egy 9 emeletes házban járt fel és le. Időközben ráépült még 5 emelet és készülnek a további szintek.  Van, aki csak 3-4 szintről tud, van aki már feljebb merészkedett.

És vannak, akik ráébredtek, hogy a 9 emelet felett is élet zajlik, csak ott már nagyobb a nyomás, messzebbre lehet látni és kicsit veszélyes a széljárás. De ők nyitnak teret magasabb szintekre, és épül a ház.

Érdemes ezt a képet megnéznetek a belső világotokban ?

Még egy jó tanács. Legyünk őszinték.  Ő szint ék. A szintet, amit meg kell lépnünk, csak úgy tudjuk, ha az éket, amely korlátoz minket, eltávolítjuk. Az alap hazugságot önmagunkról, felszámoljuk. Ezzel a hazugsággal az a gond, hogy ezt már örökségbe kaptuk, nehezen tudjuk lefülelni, hogy mi az a tévhit önmagunkról, amely alapjaiban rontja a sorsunk.

Csak gondoljunk arra, hogy kisgyerekként mi fájt nekünk nagyon. Melyik szó volt az a szüleinktől, amely máig emlékezetes.

Ne tartogassunk haragot emiatt, hogy megtört bennünk valamit. Az a valami, valamiért nem jól működött és meg kellett látnunk milyen a másik oldala. Hogy tisztába tudjuk tenni. Mindenesetre mostanra már rendezni kellett önmagunkban ezt az értékrendi törést.

Agyban és érzésben. Vagyis már nem jön fel rossz érzés, és nem is emlegetjük fel gyerekkorunk törésvonalát védelmi pajzsként. Ezzel az alapjaink rendeződtek, amire már biztonsággal rá fogunk állni. Nem fogjunk már túlzásba vinni egy erőt, hiszen tudjuk milyen elveszíteni.

Az égi mesterek sem fogják már elvenni, megtörni, mert megtanultuk jól használni akkor és ott, amikor tényleg kell, a nagy egész rendjén belül.

Ha mindez még nem állt össze, akkor viszont készülhetünk még pár pofonra.  Ha a pofon megállít és elgondolkodtat, akkor sikerülni fog újrarendezni a dolgainkat.