Az újhold hozott nekünk és vitt belőlünk valamit. De leginkább elvitt. Felhozott mély fájdalmakat, befelé fordította a figyelmet.
Amit hozott, annak később látszódik meg az eredménye.
A legtöbb amit elhozott, hogy képesek legyünk átlépni a korlátainkat, amelyek közé őseink fogtak minket. Gyermekeink, unokáink már nem akarnak beszületni a korlátok közé. Elvárják, hogy az élők megoldják a problémákat, amelyek szűkké és már élhetetlenné teszik a világot.
A sok probléma hordalék miatt már csak beteg testekben tudnának megfoganni nagy lelkek.
A cél, hogy kilássunk a falak mögül, hogy átlássunk helyzeteken, problémákon, a múlt árnyain stb…
A kérdés örökké az, hogy mit látunk és hallunk meg a világból. Hogyan tudunk szemüveget váltani.
Benne ragadtunk egy mátrixban, egy rendszerben, amelyet évezredekig építgettek az előttünk járók.
Egy szövevényben, amelyben a lélek megjelenik különböző változatokban, összetételben. Születések és elhalálozások rendszere. Hitvilágok, dogmák, törvények és lehetne még sorolni, hogy mennyi kötés tartja a lelket fogva és köti anyagi világokban való megjelenéshez.
Egy kép, amely talán ráébreszti az elmét a korlátaira. A kérdés az, hogy a halál fogalmával mennyire sikerült megbékülnünk, az elménk mennyire tartja veszélyesnek. Ebben az esetben az elme az, aki életről életre haladva tágítja a tudatosságát.
Kérjük önmagunkat, hogy azt a házat vetítse elénk , amelyet a vérvonalunk tart fent.
Bent ülünk egy házban. Ez lehet bármekkora, bármilyen alakzatú, kinek kinek aurája szerint.
Egy biztos. Benne vagyunk és falak vesznek körül.
Nézzünk az ablakra. Lássuk meg, hogy igazából csak egy vetített kép. A kép mögött fal. Ha akarjuk a kép egy erdőt mutat, ha akarjuk óceánt, ha akarjuk akkor játszó gyermekeket. A képek belőlünk vetülnek ki és megtestesítik vágyainkat, megéléseinket, tapasztalatainkat. Őseink tapasztalatait, kivetített emlékeit.
A szobában járkálnak emberek. Ismerős ismeretlenek. A vérvonalunk leszármazottjai, akikkel játsszuk örök játékainkat. Ugyanúgy, ugyanazt. Csak talán más szobában, más kellékek között.
De a ház mindig ugyanaz, a benne élők ugyanazok. A FAL örökké ott van.
Ablakok és ajtók olyanok mint egy poszter, egy fénykép. Mögötte FAL.
A világunk falak között létezik.
Vegyük le az ablaknak hitt képet.
Mozdítsuk meg a FAL tégláját mögötte.
Valahogy úgy, mint ahogy a rab szeretne szabadulni a börtönből. Mert már elfelejtette milyen odakint a falakon kívül. Csak azokat ismeri, akik enni adnak, a többi rabot és a fegyőröket.
Talán nem is szabad, hogy a többiek meglássák mit is teszel. Mert lehet ők félnek megtudni az igazságot a kinti világról, kell nekik a biztonság a falakon belül. Kell a vetített jólét, hogy ruházzák, etetik őket.
Szedd ki a téglákat a falból, legalább annyira, hogy meglássad, mi van odakint.
Ezeket a képeket egy a túloldalra átlépett lélek mutatta meg. Gyermekei feltörték a Falat számára, ő pedig a falakon kívülről segíti a folyamatot a továbbiakban.
Nem kell bolyongania a falak között az újabb véletlenszerű testet öltésig. Zaklatva az ott élőket.
Egy ide illő filmkocka. Harry Pottert az első részben a nevelő szülei elviszik az óceán közepén lévő kis házba, nehogy megtalálja a varázsvilág. Ha felidézitek azt a részt, segít a mostani energiákat értelmezni. Bár itt az is kiderül, hogy egy újabb falakkal körülvett világba lépett át.
De mindig van tovább.
Vannak olyan SZAKASZAI az életnek, amikor MÁR (vagy MÉG) nem kapcsolódhatunk közvetlenül a társainkhoz >>> Rendeznünk / Kiigazítanunk vagy Jelenhez-Igazítanunk szükséges
(1) az Élet-Alapunkat és
(2) a Választásainkat / Szándékainkat (esetleg a testünket).
Ezek csak ’önállóan, egyedül’ élhetőek meg.
Ilyenkor olyanok vagyunk, mintha egymás mellett (közelebb vagy távolabb) lévő teljesen különálló (és össze nem kapcsolódó) szobákban / házakban élnénk. Még vagy Már nem kapcsolódhatunk, nincsen sem ablak (az Egyeztetéshez), sem ajtó (a közvetlen Összekapcsolódáshoz)(vagy Továbblépéshez). Mégis JÓL ÉRZÉKELHETŐEN egymáshoz közelebb vannak azok, akik a Szándékukkal már ’megalapozták’, hogy Társakká válnak… [például a Föld Közösségében][mint ahogyan a napraforgó tányérjában egymás mellett helyezkednek el a magok][vagy a magzat az anyaméhben]
Eddig ezt az egymáshoz kezelebb lévő, de mégis el-is-különülő ház-rendszert a NAGYOBB VÁLTOZÁSOK [például a FÖLDÖN az egyik Nagyobb Teremtő-Szakaszból a következő Nagy Szakaszba való ÁT-VEZETÉS tartamában (bent a ’Bárkában’)] is így tapasztaltuk meg. A mostani Nagy-Változás újdonsága az, hogy
– VÁLASZTHATÓ az éppen meglévő családi és baráti jellegű összekapcsolódások Át-Vezetése is az Új Szakaszba [korábban ezek mindig felbomlottak, nem voltak tovább-folytathatók],
– és így magában az Át-Vezetés (Megújulás) tartamában is lehetséges támogatnunk / segítenünk egymást (a ’Bárkában’)… természetesen csak a ’Bárka’ adta lehetőségek szerint… tehát ilyenkor azért ’Távolság-tartóbbak’ vagyunk, szűkebb körben tapasztalhatjuk meg a társas-kapcsolódásokat, csak valóban fontos okból kerülhetünk közelebb a társainkhoz…
Akkor tudjuk a falból a téglákat elmozdítani, ha mi magunk építettük fel azt a távolság-tartást. Ekkor a tégla kibontása a saját szándékot jelzi, hogy már újra szeretnénk az addig távol-tartott (vagy óvott) társakhoz vagy helyzetekhez visszakapcsolódni.
Védettségek is segítik azt, hogy „túl korán” ne nézhessenek rá egymásra olyanok, akik (akár csak egyikük) még nem hozták meg a Közeledéshez szükséges Választásukat.
Sokakban elhalványult annak a tudása, hogyan élhető meg (harmonikusan) a Szándék-Használat, és ehhez milyen Felelősség társul.
Mostanában értettem meg azt, hogy egy teljesen új [és nagyon erőteljesen ’Irányban-tartó’] Megerősítés / MEGTARTÓI-Gondoskodás formálódik.
A Szándék-Használat visszaépítése nélkül nem tudunk Irányt adni az életünknek. Ma már a Sors-Rendezés Szakaszait a Szándék-Használatban való Tudatosság mértéke szerint határozzák meg. Az önálló / tudatos Szándék-Használat visszaépítéséig a MEGTARTÓNAK Nagyon-Erős Irányban-Tartással kell segítenie a teremtőt (vagyis mindaddig, amíg újra képessé válik Felelősséggel Irányt adni a teremtő az életének).
Talán a falra kivetülő képek segíthetik azt, hogy (1) mely élet-rész / mely helyzet felé forduljon a figyelem, (2) vagy a Bizalom / Biztonság / Nyugalom érzetét segíthetik…
Ha a teremtő készen áll ’mások felé is nyitni’ (úgy, hogy ez senki életében ne eredményezhessen újabb nehézséget), az ablak (majd később az ajtó)(vagy más ’kapcsolat-felvételi lehetőség’) is valósan ott lesz…
Sok Könnyítést kapunk mostanában ahhoz, hogy a nem-a-saját-sorsunkhoz-tartozó (megöröklött, ránk-terhelt) helyzetek leválaszthatóvá / elengedhetővé váljanak (vagy egyszerűen csak semmivé váljanak). Talán ez egy nagyon jelentős mértékben szükségtelenné teszi majd annak a kutatását, hogy mit „örököltünk meg” a vérvonaltól… és a vérvonali örökségnek csak az a része maradhat meg a ’saját sorsban’, amit tényleg mi magunk VÁLASZTOTTUNK megtapasztalni (azt Választottuk, hogy egy pontosan meghatározott EL-Változás megszüntetésében ténylegesen is részt veszünk).