Jó kérdéseket kaptam, amire válaszoltam. Talán mások is találnak benne gondolatokat. Ezek csak az én válaszaim, saját megtapasztalásaimból.
Tudnál kérlek arra válaszolni, hogy ki vagy mi hozta létre, teremtette meg az embert és mi célból?
Az emberi test egy összetett rendszer. Én úgy látom, mintha a galaxisok forgata alakította volna ki önmagából. Összesűrűsödött az anyag.
Talán erre utal Ádám porból vétetett megjelenési formájára.
Egy test tökéletesen leképezi a világmindenséget. Gondolom ezért is mondják, hogy Isten a maga képére teremtette az embert. Én azt mondanám, hogy az emberi testben összeszűkült, összesűrűsödött a világmindenség.
A különböző testek,(hiszen ahány ember, annyi formavilág) a részek leképzései. Generációk fejlődése alatt egyre nagyobb részt képes a test leképezni az egészből. Felismerésekből fakadó tudat tágulások okozzák, hogy a test képes fejlődni.
Valószínűleg máshonnan érkező impulzusok, és itt más galaktikák lényeire gondolok, szintén tudják befolyásolni a test változásait.
A lélek és a szellem a fizikai test különböző frekvencián való megjelenései. Vagyis a három elvileg ugyanaz, csak más megjelenési formában. Más kivetülésben.
Ahogy a test ismét porrá lesz, a más kivetülések újraformálják önmagukat. Aszerint, hogy az előző fizikai életben mennyire tágult a tudat. Milyen felismeréseket, megismeréseket tett. Ki teremtette? Nem tudom. Csak azt, hogy a leképeződések, az anyag sűrűsödések, formálódások, és minden ami kötődik az anyaghoz, annak működése csodálatos. Csak egy töredékét, vélhetően csak egy szikráját láthatom, de már ez megdöbbentő elmére utal. Néha, a pillanat töredékében mintha érteném az egész összefüggéseit. Mármint a töredéket ? Az a pillanat elég arra, hogy évekig dolgozom fel az információkat. Minden mindennel összeér egy ponton. Evilág a túlvilággal és ezernyi kivetüléseikkel. Múlt szakaszai a jövővel. A lehetséges jövőkkel. A változások, ahogy tisztul a múlt és változik a jövő. Nem tudom ki teremtette mindezt. Azt vélem, hogy most már sok elme teremt a EGY tudaton belül. Ezért is van káosz. Ha ezt rendezzük, akkor az EGY -hez kapcsolódva a tudatok egyszerre tudnak egymáshoz igazodva teremteni.
Miért élünk, és az élet mi végre is jár többnyire szenvedéssel? Miért nincs jelenleg elég kollektív tudás ahhoz, hogy jobbá lehessen tenni az emberi sorsokat és ha valaki teremtett is minket, miért jó mindez neki.
És miért jó nekünk?
Azt gondolom, hogy minden világ más megtapasztalások útján tanul. Az össztudat gondolkodási sémáin múlik. Ha egy domináns rész azt gondolja, hogy az ember csak akkor képes változtatni, ha fájdalom éri, akkor ez így is van. Ha átgondolom a szentek mind mind iszonyatos sorsot kaptak. Példa értékűt, de igen nagy áldozatot tettek.
Mindezt azért, hogy komoly lenyomat maradjon utánuk, hogy a JÓ és letisztult gondolatvilág mintái megmaradjanak. Talán ennek a világnak, a családból való kiválás mintája, a szembefordulás hozta magával ezt a sémát.
Isten és Lucifer. Apa és fiú szembefordulása. Ez az univerzum a leszakadt, Luciferi mintát képviseli. ÉS ennek minden következményét.
Még nincs kollektív tudás ahhoz, hogy a boldogság érzés, az egységtudat, a tiszta érzésminták tudjanak dominánsak lenni.
Amíg a közvetlen teremtő szenved, addig a leszármazottak is szenvednek, mert a genetikai kódok eszerint futnak.
Ha egy eredő mintát hordozó ember átfordít mindent önmagában, akkor a leszármazottak már képesek lesznek a szép érzésekre hagyatkozva tanulni.
Az emberi faj valamiért hajlamos elkényelmesedni. Amikor nehézség ideje van, akkor viszont kapkodja a lábát. HA a kényelem mellett kellő aktivitás is van, akkor nincs fájdalom inger azokon a területeken, ahol a sorsa szerint kell. A sorsa szerint pedig azért kell, mert ott hibás gondolat minták vannak. És változtatni kell a generációs programon.
Honnan tudjuk, ha hiszünk istenben mint jóban, ő valóban jó-e és nem megtévesztés az egész, hogy amikor meghalunk, rájövünk az egész illúzió volt.
Minek az emberi életben a megtapasztalások a kisebb nagyobb ráébredések és felismerések, ha jobbára szenvedéssel szűnünk meg
Ez nekem olyan csapdásnak tűnik vagy akár csapásnak és nem tudom elhinni, hogy ez jó.
Mindenki mást hisz Istennek. Más és más forrásokhoz kapcsolódunk. Gondolj a mitológia isteneire. Nagyon jól leképezték világunk forrásait. És mindegyiknek volt hibája. Vagyis olyan aspektusa, amely javításra szorult. Zeusz, aki megöli apját, csalja feleségét.
Héra, aki család védnökeként megöli Zeusz szeretőit, gyerekeit gyűlöli és Zeusz ellen uszít.
Artemisz, aki megöli a férfiakat.
És lehetne sorsolni. És ők már a 2. generáció. Az első generáció pedig megalapozza mindezt. De ugyanez az angyalok háborúja is.
Ezeket az aspektusokat, programokat hordozzuk és játsszuk, hogy eljusson az emberiség ahhoz a felismeréshez, amely az alapproblémát és ezernyi kivetülését okozta. Addig pedig zajlanak a hatalmi harcok. Küzdés a dominanciáért. Egészen addig a pontig, amíg meg nem születik az az egy ember, aki magában hordozza a bukás alap okát. És nála van a megtapasztalások információs bázisa. Bölcs ember, aki mindent tud, és képes saját játszmái végén megoldani, feloldani a helyzetet. És ott leáll a játszma. (volt már ilyen próbálkozás az ismert történelemben)
Most még aljátszmák futnak. Végoldásokhoz közeledünk ezekben.
A halál folyamatain való áthaladás igazából az előző élet tudatosságán múlik. Aminek a hit az alapja. Ki miben hisz, a tudata olyanná válik a létközi állapotokban. Olyan frekvencián lép ki, amit elért. Őseink is tudták, hogy a jó halált ki kell érdemelnünk.
A keresztény mennyország és pokol is ezt jelképezi valahol.
Ha a testelhagyás elengedéses fázisaiban nem köt vissza semmi az anyagi világhoz, ha felismerjük, hogy életünk háromnegyed részében olyasmit tettünk, ami felesleges volt, akkor a tudat felszabadul, kiszabadul. Egyéb esetben a test fogva tartja tudatunk egy részét. Innen jönnek az előző életek karmái.
Amikor képes galaktikus méreteket ölteni halála után, akkor az egy szép állapot már. Onnan összehúzódva formát ölteni, és utána ezzel élni, ez elég eredményes fejlődési szakaszt hozhat anyagban. Képes jó tanító lenni, hisz sok az információja. A testét uralja. És nem fordítva. Megteszi a dolgát amiért megszületett és távozik. Nem birtokol, nem görcsöl, nem akar megfelelni, nem akar bizonytani.
Sok a csapda, mert sok a téves infó. Sok a vágyálom. A vetítés. Negatív érzelmi töltések. Manipulációk.
Nagyon nehéz ezeket leszednünk magunkról. Én úgy haladok életem folyamán, hogy amit megélek, megtapasztalok, azt vizsgálom. Egyre kevesebb az a pillanat, amikor elönt az érzés és az abból fakadó beszéd vagy cselekedet. Bár amúgy sem volt soha jellemző rám. Keresések, megfigyelések, elemzések. Az agyam erre van ráállva.
Hamis lehet -e bármelyik része? Csak egy menekülési utat követek, mert elfáradtam?
Az érzékelésem eltéríti valami? Először mindig kételkedek.
Vannak egyértelmű történések, ahol biztosan tudom, hogy ez már bőven felettem van, és ami elért hozzám, azzal tutira kell foglalkozni. És van, ami félelmeimből, meneküléseimből fakadó képzet.
A csapdák bennünk vannak. Hitünkben.
Persze az is kérdés, hogy miért születik beteg gyermek, vagy miért hal meg apróként. Ez egy kivédhetetlen fájdalom forrás. De ez sem Isten rovására írható. Generációs történetek eredménye. Valaki nem tett meg valamit valahol. Nem ügyelt az egészségére. Nem figyelt fel a jelekre, hogy gyógyítsa meg a lelkének torzulásait. A torzulások pedig tovább adódnak és egyszer csak testet öltenek, hogy tükörként figyelmeztessék a családod, hogy „ne tovább”.
Ráadásul kegyelmi szakaszok előznek meg nagy nehézséget. Ez olyan, mint amikor egy szegény ember megnyeri a lottó nyereményt. De mindezt nem arra fordítja, hogy a jövőt kialakítsa, hanem elmulatja. Ezután minden sokkal rosszabb lesz, mint előtte volt. És ez az ő döntése volt. Pontosan tudom, hogy egy időszak nehézségeit hol okoztam magamnak egy előző helyzetben. Hol térítettek el, mire voltam éretlen. Még akkor is, ha 20 éve telt el közben. Nem jó helyre fektettem be és veszítettem. Átmentem a nehézségen, levontam a következtetéseket, és a legközelebbi lehetőségnél megpróbáltam máshogy. Mert mindig jön újabb lehetőség. Ha csak egy töredéknyi felismerést tettünk is. Ha csak jeleztük tudattalanul is változási szándékunkat, már akkor is. Persze az idők tolódnak, sok a pangó szakasz, amikor úgy érezzük nem történik semmi. Olyankor más szinteken szövődnek a történések, hogy egy adott ponton ismét eljusson hozzánk az energia. Benne élve a rendszerben, nehéznek, lassúnak és kegyetlennek tűnhet. Ha ez igaz lenne, már rég nem lenne emberiség. Az élet egyetlen tiszta üzenete ezernyi szálon próbálkozik.
És miért jó hinni? És ha hiszel, nem csak a reményt táplálod reménytelenül?
És ha hiszek is és akartam is és el is jutottam küzdelemmel valameddig ez mindez mért jó nekem és ha jó is a gyerekeimnek, hogy nem nélkülöznek ők is ugyan ezt a tapósó malmot hajtják nap mint nap.
A hitünk szemüvegén keresztül kell látni a világot, amiben élünk. A hit segít túlélni a test halálát. Mindenki hisz valamiben. Azzá válik.
Fel kell fognunk zsigeri szinten, hogy minden belőlünk jön és formál anyagot. Takarítani önmagunk állandóan és érteni a jelekből. Kell a józan valóság látása. ÉS kell a bizonyosság arról, hogy nem ennyi a világ. Ez csak egy apró szikrája, amit látunk. Minden, ami valóban fontos, az a fizikai valóságon kívül zajlik.
Engedd el a küzdelmet. Csak figyelj és vizsgálódj. Határozzad meg a számodra fontos pontokat. Elveket. Azokat tartsad be, tanítsad a gyerekeidnek. Fejezzed ki.
De ne akarj küzdeni, bizonyítani. Elvárni.
Próbáld érteni, ami a háttérben zajlik. Meglátni. Ráérezni. Az megadja az erőt a továbblépéshez. A reményt, hogy minden jó irányba halad. Csak kifogtunk egy olyan időszakot a születésünkkel, amikor biztos fogást kell találnunk a bizonytalanságban. Amikor a lerombolt önértékelésünket biztos talajra kell újraépíteni. Ami bitang nehéz. Amikor meg kell állítani önmagunkban ősi folyamatokat és renddé formálni a káoszt. Ott belül.
A gyerekeink mindig többek nálunk. Már náluk van a mi felismerés gyűjteményünk. Nekünk meg kell őket tanítani arra, hogy megértsék ezekből önmaguk gyenge pontjait, és azt, hogy miképpen lehet megoldani azt, amit nekünk az ő korukban nem sikerült.
Kinek tapossuk ezt a malmot egészen halálunk órájáig, ami tudj isten, hogy is ér utól?
Ki téveszt meg minket?
Egészen addig a pontig vagyunk fosztogathatóak, amíg a tudatosságunkban nem jövünk rá, hogy össze kell fognunk. Hogy egységben az erő. Hogy bennünk mekkora erő lakozik. Hogy bármit oda adhatok lazán, mert a Forrás azonnak visszatölt mindent, amit csak úgy elengedek. Akár a legnagyobb ellenségemnek is adom át. Leginkább ennek van formáló, javító értéke. Talán azért, mert aki képes harag nélkül adni szeretetet az őt bántalmazónak, ez egy nagyon tiszta energia forma. Csak addig vagyunk fosztogathatóak, ami dacolunk. Amíg védekezünk vadul minden ellen. Amíg vádaskodunk. Nem vállalunk felelősséget önmagunkért. Azért ami kiváltunk, amit okozunk. Tudatosan vagy tudattalanul. Mert nem ismerjük önmagunkat. Szüleinket sem ismertük valójában. Csak véltünk valamit valamiről és azt tettük valósággá.
Halálunk óráját, a kilépés pontot formáljuk egész életünkben. Gondolj bele. Amikor azt mondod, hogy élet, akkor az azt jelenti, hogy a világ minden nap alakul körülötted, mert a tudatod az agyadhoz kötődve vetít. Cselekszel, mozdulsz mert a belső és a külső világ kényszerít rá. Érzel, mert a belső és a külső világ arra késztet. Gondolkodsz, mert az információval valamit tenned kell. Ez az élet.
Azt vetíti ki az agyad, ami belülről jön. A külvilág reagál rá. Küld jeleket, információkat, kapcsolatokat. A tegnapod képezi a holnapod. Sokszor a szüleid tegnapja képezi a te holnapod. Van, hogy a nagyszülőké. Fura az idő szövődése, hogy mikor milyen dimenziók nyitottak.
Az agyad összeszövi amit begyűjt és képeket formál belőle. Ezek a képek megfelelnek a sémáknak, a tanult formavilágnak. Hogy egy ember ezekkel hogyan tud hatni a nagy egészre, az már elgondolkodtatóbb.
Szóval az élet képei, belőled szövődnek adott frekvencián.
A halál képei pedig más szinten szövődnek egy másfajta tudatosságból. Ami szintén te vagy, más frekvencián. Más időegységben. Ott is kivetül valami, kivetít valamit. Amiben már benne van az élet tanulsága.
Mindez egy gyors tudatfejlődésre ad lehetőséget. Az éterben lebegni szinte mozdulatlanul, ott nem nagyon érnek impulzusok, amelyek késztetnének bármire is.
Hol vannak az igazi csodák, a működő misztériumok, az általános jóság?
Vannak. Állandóan vannak. Csak már nehéz meglátni az ősi misztériumok jelenlétét minden pillanatunkban.
Elég nehéz sorsot kaptam. De valami működik benne. Amikor elpattan bennem egy húr, akkor égig kiáltok. Csodát kérek, de a lehetetlen határain. Hogy bebizonyítsam magamnak, hogy áltatom magam csupán és biztosan elmegyógy eset vagyok és semmi több.
Mondtam, hogy a lehetetlen szélén mentsék meg az életem. Megtették.
Mondtam, hogy küldjenek Angyalt. Lássam és tapintsam. MEgláttam.
Mondtam, hogy mutassák meg magukat, de az anyagi világ frekvenciáin a segítők. MEgmutatták.
Mondtam, hogy most akkor azonnal tudni akarom a választ… MEgkaptam.
A leglehetetlenebb helyzetekbe keveredtem bele.
ÉS ott voltak. ÉS megtörténtek. Pont úgy, mint ahogy beszélek ebben a valóságban bárkivel.
58 évesen megtörhetetlenül hiszek a Télapóban. Tudom mi rejlik a misztérium mögött.
Tudom, hogy valamiért fontos, hogy a hitrendszerem betonbiztos legyen. Különben már rég nem élnék.
Azt is tudom, hogy a lélekben egészséges ember a jóságot hordozza. Ha a test beteg is, de a lélek erős. Legyen ő, akár a koldus az út szélén.
Azt is tudom, hogy mindenkiből ki lehet hozni a jót. A sérült agy vagy idegpályák tudnak nagy grimbusz okozni. De éppen úgy a gonoszt is ki tudják zárni. Az ilyen test születésének is oka van.
Hol vannak az értékek és miért tűnnek el? Ki hagyja mindezt?
Az érték nem tűnik el. Mert a világ is megszűnne azonnal. Okafogyottá válna a megléte. A valódi érték nem tud eltünni. Elfedheti valami más. Egymásnak okozunk fájdalmat tudattalanságunkban. Kiírtjuk a Földet magunk alól. Hogy miért hagyjuk? Sokan nem hagyják, de többen vannak a pillanatról pillanatra élők még.
Nincs kellő intelligenciánk az életet szépen élni. Aki tudná, azt nem hagyjuk.
És ezt mi tesszük. Hogy hol vannak azok a források, akik tudnának változtatni? És miért nem teszik? Nagyrészt el sem érnek minket, mert az ember elfordult.
Ez olyan, mint ahogy te sem látod, hogy egy kisgyerek miért szenved. Valahol, bárhol a világban. Ő nem ér el téged, te pedig nem tudsz róla. Ha tudna neked levelet írni, segítséget kérni, akkor te biztosan segítenél valahogy. De nincs kapcsolat. Te pedig a tűt a szénakazalban nem találod.
Az érték ott van mindenkiben. Hogy mit teszünk vele, az a kérdés. Hogy engedjük-e, hogy megfeleléseinkben rárakódjon a sár, vagy őrizzük akkor is, ha nem értenek meg?
Ez saját döntés. Ezernyi módon meg lehet találni saját belső erőnk, hitünk. Csak keressük folyamatosan. Mindig van olyan időszak, amikor elnehezedünk, reménytelenséget érzünk. Emberek vagyunk. Nem lehet állandóan hősködni, vagy éppen fentről szemlélni a világot. Benne élünk, a részeként. Nehéz és fáj. De nem lehet ebbe beleragadni, mert mindig van tovább. Mindenhonnan vezet tovább út, amit érdemes bejárni, mégha keserves is.
Miért kell mindennek a része lenni? Miért vállalja ezt az ember? Miért születünk meg, végül is bármelyik világra? Van egyáltalán boldogság?
Ha megnézed a Földünket, akkor itt minden jelen van. A természet végtelen csodái. Az emberi evolúció. Az érzelmek megélése. Ez a világ rengeteg tanulási formát ad. Nagyon sok az impulzus és a reakció. Ez gyors fejlődést hozhat a tudat számára. Vagyis amikor kilép a világból, sokkal fejlettebben távozik, mint jött.
Jó esetben.
Boldogság?
Kiket avatnak boldoggá? A szentekhez vezető út utolsó lépése. Boldoggá avatott embert nagy tisztelet övezheti a tetteiért. Életében nem kapta meg, de utána elismerték a későbbi generációk. Az lesz szent és boldog, aki már eljutott Istenhez, és őt képviseli az életében. ÉS mindig csak később ismerik fel. Tehát előbb kell megszületnie, akkor, amikor bármiért is elnehezedett a világ, vagy nagyon letért az útról. Valahonnan a jövőből kell érkeznie. Ahol már beigazolódott minden. Töretlen a hite. Ő már nem önmagáért létezik, hanem a közösségért. Minden tette a nagy egészet szolgálja. Még akkor is, ha a külvilág nem érti, vagy éppen megkövezi. Nem önmagát keresi, csak Szolgál.
Olyan erőt képvisel, amely megingathatatlan. A nyomor közepén is képes jó szóval, munkával, bármivel adni. Adni és adni.
Ez egy hatalmas belső béke, amelyből boldogság fakad.
Minden más mulandó. A belső békének apró megnyilvánulásait, szikráit megéljük pillanatokra, percekre. Apró boldogság szikrák, amelyek elvesznek. De mindebből van egy tartós állapot is.
Sziasztok! 🙂
Ma igen fura álmom volt. Egy elágazásban voltam ahol kereszt alakban négyfelé ágazott el az út. Normális utak voltak házakkal egyhangu, megszokott. Az egyik irányba nézve ott világosabb volt. A kövezete is más, kicsit mint egy macskaköves sétálóutca csak olyan homok -föld szinü … távolabb egy hatalmas mosolygó szobor fej, Buddhának az az ábrázolása ahol még volt haja, előtte virágszönyeg és gyertyák, ajándékok mint egy hatalmas oltár. Ezek előtt pedig egy kiszáradt poros meder (én tónak néztem)
S amiért csak félve indultam el arra egy loncsos ápolatlan idősebb férfi akit én részegnek és kötekedőnek gondoltam. Azért elindultam arra és kiderült hogy normális. Megszólitott- Azt mondta, én már akkor itt voltam amikor azt a folyót kimerték a medréből. Aztán egy tablóra mutatott amin volt egy csapat gyerek képe, a háttérben pedig az az épület ami itt régen iskola volt de már lebontották. Mondtam neki én meg itt voltam mikor az az iskola még állt és medéltem itt tartották az ünnepeket, termékbemutatókat és én hogy szerettem itt lenni a barátaimmal. Aztán elköszöntünk.
Váltott az álom.
Mentem itt a főúton, éjszaka volt. Egy zöld kocsi száguldott de vele szemben két kissebbségi férfi ment részegen és az egyik szószerint örjöngött magában.
Éreztem h ha meglátnak baj lesz. Hátranéztem az örjöngő már rohant is utánam. Köztünk még volt egy kopasz férfi, bár rohantam mégis láttam a testemen kivülről magamat és azt ahogyan agyonveri egy kövel ezt a férfit. Aztán üldözött tovább. Nagyon gyors volt és én rettegtem. Volt egy rozsdás barna kapu tárva nyitva, egy udvarra vezetett. Berohantam, üvöltöttem (volna) hogy -Apa, gyere ki segits (tudtam álmomban is hogy nincs apám csak reméltem valaki kijön a hangra vagy elijed az üldözöm) De a futástól hangom sem volt, nem tudtam csak suttogni. Valahogy kitértem az üldözö elől és rohantam tovább, a volt munkahelyem előtt rendörök és tüzoltok voltak, sokan, villogo kocsival. Nem miattam , nem is foglalkoztak velem, a férfi meg eltünt. Csak ott álltam köztük és gondolkoztam hogy most mi van.
Mit jelenthet az álmom?
Kettő részletben küldöm:
I.
Sokan lehetünk, akik nem csupán álomban ’vizsgáltuk’ (már sokadszor) ezt a helyzetet (az elmúlt napokban is)…
Nehéz helyzet / nehéz kérdés az, mit lehet tenni akkor, ha valaki más JOGOSULATLANUL / KÍVÜLRŐL BEAVATKOZIK a sorsomba (akár azért, hogy jobbítsa a sorsomat, akár azért, hogy azt rontsa vagy elpusztítsa).
Megyek a magam által előkészített utamon [ha a térképen nézem, akkor például délről észak felé, lentről felfelé]. Minden „oda van már készítve az út mellé”, amire szükségem lehet a továbbépülésemhez… eszközök, és emlékeztetők a választott célomról… arról, hogy mi számomra a boldogság…
„Valahonnan a perifériáról” egy olyan GYORS „behatás” ért [közvetlenül engem (a megformált-valómat), vagy pedig az előkészített és már formálódó utamat (mint az életemhez tartozó teret)], amely nem volt beleszőve a sorsomba és utamba. (A térképen:) nagyjából nyugatról kelet felé (balról jobb felé) valami „átszakított” engem vagy az utamat, és ezzel „EL-Térített”: „kiszakított valamit belőlem vagy a már-formálódó utamból”… erőt vett el (kiszáradt a tó, leomlott az iskola, elvesztek a társakkal előkészített találkozások helyzetei… „elfolyt az élet”…) „mintákat vett el” (a „keresztező úton” hasonló minta szerinti „épületek” formálódtak meg…)
A saját magam által eltervezett úton egyszerű volt eligazodnom, a magam „ritmusa” szerint haladtam… de a „kereszteződővé” (kevertté) vált útelágazásban melyik az ENYÉM?… és melyik visz ELŐRE Az-Eltervezett felé, illetve melyik az, amelyik a MÖGÖTTEM-lévő?… hiszen olyan HASONLÓAK most… az egyik ’MÉG-FORMÁLÓDIK’, a másik pedig ’ÉPPEN-VISSZABOMLIK’… LÁTSZATRA olyan hasonlóak… és az idegen „bekereszteződésben” is felismerni-vélem a saját magam megformálta minták egyes részeit… „Nagyon hasonlóak” [„norálisnak látszanak”], de csak az egyik az igazán enyém… és már az sem az, amit én elkezdtem megformálni… talán az lehet az ’enyém’, amelyik egy kicsit világosabb?
MELYIK AZ ÉN UTAM?
Amit eredetileg magam formáltam önmagam számára, „abból elfolyt és elveszett” valamilyen váratlan behatás miatt az az erő és boldogság, amely képes lenne megtartani, boldoggá / teljessé tenni engem… talán csak egy-két emlékeztető maradt nagyjából ’a helyén’ épségben… és egy épp arra-járó nem túl bizalomgerjsztő társ, akinek szintén arrafelé vezetett volna az eltervezett útja…
Az álom második része akár maga a „behatás” (az EL-Terelő) „(kereszt)út” megformálódásának a képe is lehet: a „szembe (visszafelé?)(összevissza) haladó” „őrjöngő” aki elpusztítja („felfalja”, „megerőszakolja, magáévá teszi”) az elébe kerülő (általa elérhető) élőt-és-utat… [ha lehet, az „őrjöngő” elpusztítja azt, aki a saját ’fő-útján’ halad ’éjszaka’ (a régi útja Lezárása után az Új-Kezdetébe)… talán hogy az így mástól-elvett-út őt életben-tartsa…]
Az eltervezett boldogság helyett egy még be nem záródott RÉGI rozsdás kapu nyújtott csak valamiféle biztonságot… és onnan egy még vissza-nem-bontott út a „RÉGI” „munkahelyhez”… az ott lévő „hatóságiak” talán azért voltak éppen ott, hogy lezárják a régi útszakaszokat… amiket aztán teljesen azért nem zártak le akkor (régen), mert meghallották a szinte hangtalan kérést… és az élet nem volt más módon megóvható… mert a még-formáldó Új EL-Térült… és az „őrjöngő” „hatalmába” került (fertőzötté vált”)…
Szomorúság
Hogyan óvhatom meg a saját életemet (a saját mintám / erőm / hatalmam szerint, a megbecsüléssel / tisztelettel), ha a „megszületésem pillanatában” valaki más „széttöri / elvesz tőlem az utamat”?
Nincsen más erőm / utam / HATALMAM a SAJÁT életem megóvásához és irányban-tartásához, mint a megbecsülés és tisztelet… mert ha nem ebben nyilvánulok meg minden pillanatomban, akkor folyamatosan „megszűnik” bennem az ami-aki-én-vagyok…
II.
A tisztelettel / megbecsüléssel én magam a SAJÁT UTAMAT ÉS ÉLETEMET tudom megtartani annyira-amennyire-a-körülmények-is-engedik.
A tiszteletemmel / megbecsülésemmel / szeretetemmel KÖZVETLENÜL nem tudom segíteni azok sorsának az irányban-tartását, akik a saját sorsuktól EL-Távolodva már „őrjöngővé” váltak… vagy akikhez nem kerültem annyira közel, hogy segíthessük és (harmonikusan) megérinthessük egymást…
Megpróbálták sokan sokféle helyzetben, ’Az-Életüket-Áldozták’ az „őrjöngők” (vagy távolabb lévők) ’megmentésére’…
Csak a SAJÁT sorsunkról rendelkezhetünk a Szándékunkkal…
Nincs ’iskola’, nincs olyan tudás ma még, amivel mi egyedi-életű-teremtők egy másik teremtő életét „megfordíthatnánk”… MINDEN ILYEN EDDIGI PRÓBÁLKOZÁS csak „BEAVATKOZÁST” EREDMÉNYEZETT, amelynek az eredménye még több élet és út megsérülése / elvesztése volt… még több zavarodottság „keletkezett”, és az „életbe” (az élet elvesztésébe) belefáradt [„meghasadt”, „kettővé-vált”, „kisebbségbe-került” (=erő-vesztett)] önmaga által már „irányíthatatlanná”, „őrjöngővé” vált…
A sok szomorúság után ’jó hír’, hogy mostanában visszabontásra kerültek (végre-valahára) olyan nagyobb áramlások (így „alap-minták”), amelyek lehetővé tették a mások sorsába való beavatkozást.
Már az egyedi testekről is leválasztásra kerülnek azok az áramlások vagy „becsatlakozók”, amik eddig a másik sorsába való beavatkozást (akarva vagy akaratlanul) lehetővé tették… Emiatt „elfogy” az az (elvett) erő, ami eddig fenntartotta a beavatkozás mintáját és lehetőségét [ezek között a „szolgaság” megnyilvánulását. A „szolgaság” egy hatalmi alapú olyan rátelepedés más teremtő sorsára (akár közvetlenül az életére, vagy pedig az életéhez tartozó térre / áramlásokra), amelynek a célja a másik teremtő javainak / életének az elvétele / a másik meggyengítése.]
Amíg a MEGTARTÓI-Teremtő bont(at)ja vissza a jogosulatlanságokat, mit tehetünk mi?
Azt, hogy a saját Meghatározóink szerint nyilvánulunk meg minden pillanatban (megbecsülés, tisztelet, szeretet, bizalom saját magunkban és a MEGTARTÓBAN…)… ezzel nem csak magunkat óvjuk és tartjuk a magunk-választotta irányban-és-úton, hanem azokat is segíthetjük, akikhez jogosan megformált KÖZELI-ÖSSZEKAPCSOLÓDÁSUNK van (családtagok, barátok, egyéb közeli kapcsolódások).
Arra van hatalmam, hogy a SAJÁT életemet irányban-tartsam [ha ettől EL-Távolodtam (akár külső kényszer hatására), akkor Rendezzem], és az életemhez tartozó térben megnyilvánuljak és azt formáljam… Ha SZABÁLYOSAN MEGNYITOTTAM Különleges Utat is az életemben, akkor a mások felé irányuló Megerősítésnek [Gondoskodásnak, Felelősségnek] újabb lehetőségei is megnyílhatnak az életemben-utamon…
Néha (mostanában is) olyan érzet van, mintha az életünk ’Gondozói’ [a MEGTARTÓI-Teremtő, Akinek az ÉLETÉHEZ tartozó TÉRBE az életünk Befogadásra került] „magára hagyna” bennünket… Megtörhetetlen bennem a Bizalom, hogy nem hagytak magunkra, és folyamatosan formálják azokat az eszközöket / áramlásokat, amelyek az EL-Térítésből visszavezetnek mindannyiunkat az önmaga által Választott és előkészített útra…
Úgy érzékeltem, nagyon sok [eddig kényserűségből vitt][a régebben választott Új-Kezdet elérhetetlenné válása miatt a teljesen még le nem záródott régiből sietséggel újra felvett] „régi munka” Könnyítés útján Lezárásra került az életekből. Sok régi vezeklés és jóvátétel is lezárásra került (most az elmúlt napokban?).
Nagyon jelentős változás ez az érintettek életében… és bízom abban, hogy ennek az életet-könnyebbé-tevő hatása már TARTÓS jelleggel is érzékelhetővé válhat… legalább annyiban, hogy a valódi öröm újra megélhetővé válik… és a beavatkozásokat lehetővé tevő, valamint a szolgaságot működtető áramlások ténylegesen megszűnnek, és mindenki ’csak’ a saját erejével / lehetőségeivel / saját útja-szerint élhet…