2020.11.30

Az elmúlt hetek sötét időszakába lassanként némi fény vetül. A sötétség arra volt jó, hogy megvilágítsa gyenge pontjainkat. Felszínre hozza mindazt, ahol kétségek vagy éppen rejtett bűntudat mardossa a lelkünk.

Mindezt azért, hogy közelebb kerüljünk év végére, önmagunk belső lényének valóságához. Minden kétség eltávolít önmagunktól. A középpontunkból. Attól a lénytől, akik lehetnénk.

A sötétség árnyai törték, zúzták a kétségeink, kiemelték félelmeink.

Mennyire tudtunk megmaradni belső békénkben?

Mi volt az, ami kimozdított? Ennek a kérdésnek az átgondolása még sokat segíthet.

Ebben az évben emberiségnyi szerepjátékokban voltunk statiszták. Ugyanakkor a statiszta mindig olyan szerepet kapott, amely számára éppen megfelelő ahhoz, hogy nemsokára főszereplővé váljék.

Nem volt könnyű senkinek sem. Emelkedések, zuhanások. Elengedések, veszteségek, nyereségek, lehetőségek. Minden volt.

Tördelt és emelt az energia hullám. Hogy eztán elengedjen. Hogy zuhantunk vagy megtartottuk magunkat, az már pontosan mutatta, hogy hitünk és erőink hol tartanak a formálódásban.

A sötétség rejtekezését kereste az ember, amely elrejti őt világ zaja elől. És önmaga félelmei elől.

A felismerések és a sok belső rendezésből támadó fény, már nem engedi meg a rejtőzést.

A gonosz sokszor tett próbát velünk. Lehet elbuktunk, de lehet, hogy már felismertük a próbálkozást és erőben, hitben megálltunk.

A gonosz a vágyainkat és félelmeinket tudja megfogni. Ott tör be és okoz kárt. Ha engedjük. Bármilyen körülmények között megtalálhatjuk önmagunkban a lelkünk szerinti egyetlen helyes utat.

Soha ne feledjük, hogy saját testünk és lelkünk csak akkor elérhető a gonosz által, ha beengedjük. Ha felfedezzük és kiutasítjuk, neki mennie kell. Ez egy univerzális törvény. Az univerzális törvényeket minden lénynek be kell tartania, mert különben megsemmisül.

Az se feledjük, hogy másban könnyebb észrevenni, mint önmagunkban. Viszont mások tükröt tartanak nekünk, és ha belenézünk, akkor észlelhetjük, hogy velünk és bennünk is mi történik éppen.

Az angyal, aki lelkünk vigyázta, megengedővé válik. Gyógyulásos időszakba lépünk át.

Advent idején minden arról szól, hogy miképpen tudunk közelebb kerülni saját önvalónkhoz.

Egy kép, amely segíthet, ha úgy akarjuk:

Lelkünk templomát keressük fel és a szorosan hozzá kapcsolódó ispotályt. Mivel így hangzott el, ezért én is így nevezem.

A templom belsejét sötétnek és romosnak találhatjuk. Ez nem az a templom már, amit régebben felkerestünk. Ez a templom, vagy inkább katedrális, az eredet otthonának fénytemploma volt egykor. Kimondhatatlan rég nem jártunk erre. Ha jártunk is, leginkább csak romosabbá tettük.

Talán arra emlékeztet, amivel a biblia kezdődik. Ádám és Éva kiűzetése a Paradicsomból. Ha ezt a szimbólumrendszert nézzük, akkor a Paradicsomban álló lélektemplomba kerülhetünk most be.

A szobrok kint és bent a megkövült részeink. A domborműveken ott vannak a harcaink. Lázadásaink.

A templom bejárata felett ott áll az Angyal, aki felügyelte lélekfejlődésünket.

Ha kard van nála, akkor kérjük őt, hogy legyen megengedő velünk szemben. Tárjuk fel előtte őszintén a lelkünk.

Ha mérleg van nála, akkor szintén kérjük őt, hogy már ne mérlegeljen, engedje gyógyulni a lelkünket.

A megengedő angyal két tenyerét fordítja felénk, és nincs nála semmi.

A szemünk fényével vagy szívünk szeretetével vagy éppen hangunk zengésével  keltsük életre a szobrokat. Kinek hol az erőssége. A szobrok kint is lehetnek.

Az egyik szobor fényt fog hozni a templom belsejébe. És itt, ezen a ponton megtörik az ősi mágia. Mozdulnak az energiák, a templom szürkülete, amelyet árnyak szőttek, világosodni kezd.

Most csak idáig érjünk el.

Minden más ennek lesz a következménye. Ebben az évben el kell érnünk az ispotályig, hogy gyógyulni kezdjenek megkövült, merev, ellenálló részeink.  Erről a képről a Gyűrűk Urának utolsó részének képei jelentek meg bennem.

Éowin és Faramír bekerül az ispotályba, ahol le tudják tenni magukról múltuk terheit, hogy egy új jövőt alkothassanak maguknak. Olyan terheket vállaltak magukra, amely már emberfeletti, hogy védjék szeretteiket. Reménytelenül és magányosan.

Kék angyal, Advent első vasárnapjának üzenete:

„Mielőtt elítélsz, vedd fel a cipőmet és járd végig az utamat. Járd végig a múltamat, érezd a könnyeimet, éld át a fájdalmaimat, az örömömet. …
Tedd meg a lépéseket, amelyeket én megtettem és botladozz meg minden kövön, amelyen én megbotlottam. … S mindegyik botlás után állj fel és menj tovább, úgy ahogy én tettem.
Csakis ezután ítélkezhetsz rólam, felettem. Akkor mondhatod, hogy ismersz!”

És itt jussanak mindenki eszébe az indigó aurájú béke küldöttek, aki emberiségnyi fájdalmakat hordozva vállaltak sorsot, ezen időszakban. Adjunk hálát értük.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 × 5 =