Hol rejtőzik a boldogságunk? Az a boldogság, amely elönti a szívet és nem jut eszünkbe már a fájdalom? Csak egy békés nyugalom, egy felemelő érzés.

Nem a szerelem zaklatott boldogságára gondolok, hanem valami olyasmire, amikor csodát látunk, amely örökké velünk marad már és megvéd minden szomorúságtól. De nincsenek is rá jó szavak.

Ez a boldogság lehet, hogy ott rejtőzik egy fel nem vállalt történetben. Egy elkerült pillanatban. Egy meg nem született gyermekben. Nem tudhattuk, hogy mit is kerülünk el mások elvárása vagy saját félelmünk miatt. Vagy mert éretlenek voltunk meglátni, hogy számunkra mit is jelent egy találkozás, egy történet.

Vagy mert mások térítettek el. Mi pedig gyengék voltunk végigmenni az úton, melynek a végén ott várt volna egy találkozás.

Ez a találkozás varázslatos. Egy személy tudja kiváltani. Ne feltétlen párkapcsolatra gondoljunk.

Hogy miért is írok most erről?

Visszatér a pillanat, hogy megérezzük a boldogságot.

Lehet, hogy álomban érkezik az érzés. Lehet, hogy emlékben jön vissza. És az is lehet, hogy a fizikai világ történései hozzák elénk.

Ott abban a pillanatban fontos lesz, hogy eszünkbe jusson a birtoklás. Nem birtokolhatunk senkit sem, még Őt sem, aki a boldogságot hordozza számunkra.

A boldogság kék madarát el kell engednünk, amikor megérinti a lelkünket.

A szabadság és a boldogság párban jár.

Az egykor elveszített boldogság alapköveit kell helyre tennünk. Mindez oly erőt szabadít fel bennünk, amely a jövőnk kulcsát hordozza.

Egy kép, amely tovább segít:

Ismét a tegnapi templom. Az oltár mögött kövek vannak. A beszakadt mennyezetről estek le. A mennyezeten egy régi festmény, de nem lehet jól látni mi is lehetett.

Hordjuk szét a köveket az oltár mögül, rendezzük át őket gúla formába. Ezekkel még lesz dolgunk.

A kövek alatt egy kalitka. Benne egy halott madár. Vegyük a kezünkbe, melengessük, beszéljünk hozzá. Bármi, ami eszünkbe jut. Lassan életre kel, a boldogság megmelengeti a szívünket. Még pár percig erősítsük őt, érezzük át az élet örömét. Engedjük el őt . Elrepül a kupola felé. Ahogy repül kék fényszálakat húz maga után. A fényszálak a kezünkben végződnek. Tekeregnek, formákat öltenek.

A madár a fényszálakból eredő formákból a kupolát ismét olyanná teszi, mint eredetileg volt. Egy történet formálódik meg a kupola festményén. A mi történetünk.

A madár kirepül az egyik rózsa ablakon, amely még törött. Kövessük tekintetünkkel a szárnyalását boldogan.

Most jusson eszünkbe mindenki, aki a sorsunkhoz bármikor is kötődött. Legyen az barát, párkapcsolat, gyermek, szülő, bárki aki megjelent életünkben. Mondjuk ki magunkban:

“Elengedlek téged, hogy megleld boldogságodat”

És érezzük, ahogy a szívünk egyre könnyebb és könnyebb lesz.