Az érzéseink és a hozzájuk tartozó emlékdarabkák  kerültek, kerülnek rendezésre. Ezzel párban jár az érzéseink hiánya. A cél az lenne, hogy megjelenjen és meg tudjuk élni a jó érzést, boldogságot, vidámságot, stb…. És itt a valódi érzésre gondolok és nem az agyból előállított műérzésekre vagy azok kényszeres mutatására. Eltűnjön végre  a szemünkből a szomorúság és a mellkasunkból a nyomás.

Mostanság azok az emlékek törnek fel bennünk, amelyek máig hatnak ránk nyomasztó érzéssel és már nem kellene, nincs tanító értéke. Vagyis irányítják a sorsunkat, az emlékben rejlő impulzusok. Blokkolják. Egy beakadt program, amely nem kapcsolódik amúgy sehová, de mégis döntéseinkben, megéléseinkben befolyásol. Tudattalanul irányít. Mi pedig már nem is vesszük észre, hogy a gyomrot, torkot, mellkast szorongató érzés igazából dühből ered. Vagy más negatív töltési érzésből.

ÉS ide tartozik az átok vagy rontás energia. Aki megátkozott, vagy rosszindulattal “igét hirdetett felettünk”, rosszat tett nekünk bármilyen formában, már nincs jelen az életünkben. De az emlék lenyomat ott van, és az impulzusok működnek, jeleket adnak, érzéseket gerjesztenek, ellenállást hoznak létre. Vagyis mi hordozzuk és működtetjük.

Egy gyógyító gondolatsor, amivel tudunk hatni önmagunkra:

Hívjuk magunk elé az emléket, amely ebben az időszakban leginkább kísért minket. Az embert, aki legtöbbször eszünkbe jut, mint problémánk forrása. Jön vele együtt egy érzés.

Düh? Félelem? Megalázottság érzés? Megfelelési kényszer? Veszteség érzés?

Ott vagyunk egy emlékben, amely belőlünk vetül ki. Előttünk valaki, vagy valakik. Az emlékbe békességet kell belevinnünk, hogy megszüntessük. Semlegessé kell tennünk az érzést, hogy megszűnjön az emlék hatása, amely tudattalanul irányítja sorsunkat, fenntart állapotokat. Először csak szemlélődjünk. Azonosítsuk az érzést, ami megjelenik bennünk.

Címkézzük fel: pl. “nagyon dühös vagyok”, “nagyon fáj, hogy cserbenhagytál”

Emlékeztessük magunkat, hogy mindez mérgez minket, beteggé tesz, ha sokáig hordozzuk. Nem kell ez nekünk.

Elengedem magamtól ezt az érzést, és megbocsájtássá formálom. Tudom, hogy a sorsomat én szeretném irányítani, nem pedig egy negatív érzés.

Energia kört indítok el magamból, és kimondom: “megbocsájtok, és kérlek bocsáss meg”. Vagyis vissza is hívom magamhoz a megbocsájtó energiát.

Tudnunk kell, hogy a beragadt emlék negatív érzés töltése nemcsak bennünk okoz kárt.

Öröklik tőlünk gyermekeink, unokáink. Előző életek képeinek hívjuk őket. Kioltja az életet bennünk, beteggé tesz egy idő után.

(Aki szeretné, esetleg felírhatja az érzést egy papírra és el is égetheti a papírt. Akár valóságban, akár mentálisan. Fénykép elégetéssel is működik. Ilyenkor az emlékhez tartozó lenyomatot égetjük el. )

A negatív töltések átalakítása nem könnyű, ezért többször rá kell fordulnunk. A történeteink más más köntösben, de ugyanolyan energiatöltéssel ismétlődnek a sorsunkban. Tudjunk róla, hogy a bennünk rejtőző intelligencia, ha megmozdítjuk és foglalkozunk az emlékekkel, nagy segítséget ad a feldolgozásban.

Megálmodjuk, vagy feljön a  következő emlék, vagy szembe jön az ember, ezernyi módon módon jön fel bennünk a megoldandó feladat. Ami kijön a felszínre, az meg is oldható. Amiről tudunk, annak a hatását meg tudjuk változtatni. De mozgatnunk kell a szálakat, hogy kibogozódjon a csomó, amely fenntart állapotokat.

Ez év februárja kapcsolatainkat hivatott rendezni. Minden szinten, önmagunkban és külvilágban. Ez a nap pedig egy jó elengedő nap. Engedjük el, ami nem a mi dolgunk, lépjünk hátra ott, ahol nem mi fogjuk megoldani a dolgokat. Ne vegyünk ott fel terhet, ami nem ránk vonatkozik.