Egy feltáró és lezáró, elengedő időszakba kerültünk bele. Igazából nem kell tennünk semmit, mert a sors rendelkezett felettünk. Annyit tehetünk, hogy a gondolatainkra vigyázunk. Bármi is történik, ne kezeljük mártírként, harcosként, igazság szolgáltatóként.

A felszín megrepedt. Legyen az a föld felszíne, a bőrünk, egy ügylet felszínessége, egy kapcsolat látszatja, bármi. Attól függően, hogy a mi sorsunkban mit kell meglátunk. Milyen valóságra kell rálátnunk, hogy rendezni tudjunk.

A felszín alatt ott rejtőzik ezernyi sorsunk. Őseink olyan sora, amely meghatározza a jelent bármi módon is. A tükörben látható arcunk mögött rejtőző arcok bukkannak elő. Lelkünk Jobbik részéről üzennek számunkra.

Átkeltünk saját poklunkon. Szembenéztünk a sötétséggel, az árnyoldalainkkal.

Őseink békétlen árnyaival.

Kerestünk, tanultunk, harcoltunk, védekeztünk, változtunk, ragaszkodtunk. A sors pedig dobált minket újabb és újabb helyzetekbe, amíg el nem értünk egy a sorsunkhoz illeszkedő elfogadó állapotot. Ahol feladtuk a bennünk rejtőző igazság kereső harcos álláspontját. Amely leginkább gátolt minket, mert olyan érzeteket, energiákat keltett, amely lelkünkhöz nem méltó. Lelkünk Jobbik feléhez nem méltó.

Megrepedt a felszín, hámlik le egy fátyolrész. Előbukkan Valaki. Előbukkan, majd eltűnik még egy kis időre, mert még nem talál számára tiszta terepet ebben a világban.

De megérezzük Őt. És vágyjuk vissza. Elindul a törekvés, hogy kiemeljük Őt önMagunkból.

Amit most tehetünk az az, hogy ne akarjuk saját igazságainkat, amely sérült részeinkből fakad mindenáron hangoztatni, mások nyakába varrni.

Mindez eltereli a figyelmünket a valóságról.

A mi valóságunkról.

Csak figyeljük a sorsunk kanyarjait és fogadjuk el, amit éppen elvesz, vagy ad.

Ne harcoljunk, ne akaratoskodjunk, csak járjuk az utat, amit éppen mutat. Még akkor is ha fáj, ha nehéz. Kivisz minket a kátyúból, amely önként ragadtunk bele.

Az elkövetkezendő hónap átalakít minket, ha engedjük. Átalakítja a sorsunkat az belső érzeteinket. Csak a lázadó énünkre vigyázzunk. Mindenkinél egyedi, hogy miért küzdhet büntetlenül és hol kell letenni a kardot, mert ott soha nem győzhet. Ha ismerjük önmagunk, akkor erre már rájöhettünk. A vélt igazság nem feltétlen visz oda, ahová szeretnénk eljutni. HA sorsunkban sokszor visszacsapott, vagy ördögi körbe vitt, akkor engedjük el már végre az a harcot. Az életnek az a területe alázatot és elfogadást kíván tőlünk ahhoz, hogy tovább engedjen.