Nagyon egyszerű dolgokkal tudunk visszahatni saját genetikai kódjainkra. Nincs benne semmi hókuszpók, nagyon régóra alkalmazzák ezeket a módszereket. Nagyrészüket napi rutinként.

Nekem nagyon fontos, hogy értsem a miérteket. Csak akkor tudok ténylegesen elfogadni bármit is. Addig csak teszem, mert olvastam, láttam, hallottam valahol, és valamiért megérintett. De valójában nem értem. Innentől nem is igazán hat rám vissza. Amikor létrejön bennem az AHA érzés, akkor és ott tudok róla beszélni, vagy éppen magamon alkalmazni.

Így vagyok azzal is, amikor szavakat kimondunk, de nem tudjuk a valós jelentését.

Angyal, Isten, Szentlélek, lélek, tudat…

Használjuk, de a mélységekben lévő okot és lényeget nem tudjuk. Én akkor használom ezeket a szavakat, és csakis akkor használom, ha megérzem magamban a hozzájuk tartozó megfogalmazhatatlan energiaminőséget. Ez is még csak felszín. Szeretnék értelmet adni mindennek. Mindeneknek a lényege, az eredetben van.

Minden pillanatunknak van oka, és értelme. Csak legfeljebb nem látjuk, értjük az összefüggések rengetegében.

(tudom, hogy nem fogom olyan szinten érteni, amennyire szeretném, de a törekvésem, keresésem rendületlen)

Amit most felhozok elétek, az a Hála és az Alázat. Kát elcsépelt, közömbössé vált szó.

Talán a felszín alá jutottam egy lépcsőfokkal, mert megláttam miképpen hat vissza az energetikai rendszerünkre. Az energetikai rendszerünkön keresztül jutunk el a DNS kódjainkhoz. Amit sokszor sorskódnak hívok. Összekapcsol elvileg mindennel, amit fontos tudnom, éreznem. Amivel fontos kapcsolatban lennem, hogy értelme legyen a létezésemmel.

Azt tudjuk, hogy a hála azt jelenti, hogy észlelem, hogy  jó dolog történt velem,  és valakinek kifejezem a köszönetet. A hála egy érzés. Az érzéseink hatnak a sorskódjainkra.

A hála segít megérezni, meglátni az értékeinket. Magunkban és körülöttünk.

Miért van rá szükség a hálára?
Mert a hála az alázatosság egyik kifejezője. Az Alázat ebben az esetben azt jelöli, hogy észlelem, és tudom, hogy nem én egyedül értem el a jó eredményt. Vagy a sors, vagy más emberek segítettek elérni valami számomra jó dolgot. Hálát adok Istennek, embernek, hogy megélhettem, elérhettem valami számomra fontosat. Vagyis tudom, hogy nem egyedül, a saját akaratomból értem el. Sokat jelent, hogy végigvisszük-e az adódó lehetőséget. Nem hátrálunk meg a problémás helyzeteknél, nehézségeknél.

Mint amikor egy gyerek felel az iskolában és ötöst kap. Ő állt ki és adta meg a jó válaszokat. De ott volt mögötte a tanár, aki felkészítette, a szülő, testvér aki leült mellé tanulni. Ott van a genetikai háttér, hogy képes volt megtanulni. Ott van a társadalom, hogy van iskola, ahol tanulhat. ÉS lehetne még sorolni. De az utolsó lácszem a gyermek, aki szánt időt és energiát a tanulásra és képes is volt tovább adni. Örömet szerez a pedagógusnak, szülőknek, az iskolai statisztikát, osztály eredményt javítja, és hozzá tesz saját jövőjéhez. Ez csak egy apró dolog, de sok apró mozzanatból áll össze egy későbbi sikerélmény felszabadító ereje.

Ha nincs támogatás, akkor nem sokáig jutunk el. Vagy tönkremegyünk közben. Így aztán magunk felé is hálásnak kell lenni, és a támogatók felé is.

Mivel ez a világ a nehézségek útját szabta ki a tanulás útjának, és egy számunkra kihívásnak tűnő történet visz el minket a jó dolgok értékeléséhez, ezért sokszor a fájdalmas út ragad meg bennünk. Az elér siker pedig nem. Igy aztán nem is íródik vissza az elért siker, a jó érzés a sors kódjaink közé. Vagyis többször, több módon futunk neki ugyanannak a megtapasztalásnak. Miközben a harag ott morog bennünk.

A megtapasztalás helyes megoldása minden esetben energiát szabadít fel. Ha ezt észleljük, akkor erre építkezve tudunk tovább szőni sorsszálakat. Ha nem vesszük észre, hogy bezárult egy ajtó, és meg kellene nyitni a következőt, akkor csak toporgunk mérgelődve az üres folyosón. Megnyitni a következő ajtót a hála érzésével lehet. ÉS a várakozás, valami jóra.

Egyéb esetben zárt ajtókat döngetünk, vagy elfolyik a begyüjtött energia.

Vagy mérgelődhetünk azon, hogy a sors miért ostoroz állandóan,

. Vagy esetlegn nem látjuk a jó végkifejletet a nehéz úton. És a végén sem vesszük észre. Csak a mérgelődés marad.

“nem úgy lett, ahogy én akartam” “ nem ezt vártam”

Nehéz eljutni odáig, hogy hálásak legyünk anyánk felé, hogy a testében hordozott minket. Csak okoljuk anyát valamiért. Nem adott ezt, azt. Nem úgy, ahogy akartuk. Pedig a sors soha nem téved. Pontosan olyan táptalajba helyezett minket, ahol el kellett kezdeni ezt a sorsunkat. És lehetne ezen az úton építeni a hálát egész életünkben. Mikor mit tanított, adott. Vagy vett el, és adott helyette valami mást.

A Hála az egyik alapkő, amire rá kell lépnünk ebben az évben, amit az Alázatosság tart össze. Az Alázatosság, ahol értjük és éljük, hogy nem vagyunk egyedül, közösségi létformában létezünk, és minden pillanatunk másokéhoz kapcsolódik. Egy fecske nem csinál nyarat.

Vagyis tudjuk, hogy minden pillanatunkban adunk és kapunk. Az élőtérben. Az őseink felé. Az utódaink felé. Globálisan a mindenség felé.

A hála erre épül rá. Örülök a levegőnek, a víznek, a tűznek , a földnek, az embereknek. A nagyapának, aki felépítette a házat ahol éltem. Az eljövendő leszármazottaknak, akik miatt van értelme a létezésnek. A jó szónak, kedvességnek. Hogy van elöttem egy nap, aminek minden percét élhetem.

Az élet ajándékaira az alázatosságoddal szerezhetünk bérleti jogot.
Nem örök tulajdonjogot, csupán bérleti jogot!
A sors megajándékoz minket nehéz útszakaszok után. Az ajándékot ha értékeljük, megbecsüljük, akkor beépül a sorsunkba. A lényünkbe. A részünkké válik, vagyis beépül a genetikai kódjainkba. Lecserélődik a kudarc, a félelem a sikerre, megoldásra.
A sors az ajándékaikért cserébe, és legyen az bármi – alázatosságot kér. Vedd észre a jó dolgokat és légy hálás érte.
Átkódolja a DNS genetikai örökségeket is.”

Az IMA, amit szívől mondunk, átérezve, nem pedig rutinos “tudjuk le” energiákkal, szintén ezen az elven működik.

Hogy miért a nehézségek útján kell haladnunk? HOnnan ez az ősi átok, vagy elrendeltetés? Miért van a sötétség és a fény bekódolva a genetikánkba? Nagyon lecsupaszítva én ennek eredetét az Isten EMBER és az őt eltorzító genetikai módosulásokban látom. Vagy legalábbis itt akadtam el, mint egy nagy részfeladatnál. De majd együtt kibontjuk, és átalakítjuk.