Nehéz éjszakák. Arra ébredek, hogy látom magam előtt az anyákat, akiknek elvitték a fiát ki tudja hová, hatalmi harcok ágyútöltelékének. Az iskolából, számítógép mellől, családtervezés előtt vagy közben, kisgyermek, feleség mellől. Elvitték, hogy öljön meg idegeneket, akik soha nem bántották. Élem a fájdalmat. Anyák és fiúk fájdalmát. Tehetetlenségét. Innentől az ő sorsuk már nem igen lesz boldog ilyen emlékekkel.

Mindegy, hogy melyik nép gyermekei ők. Nem akarnak hősök lenni, csak fiúk, apák és emberséges emberek. De nem lehet.

Van aki megnyitja agresszív lényét, és tud gyilkolni, hogy élve maradjon. Belőle mi lesz? Milyen jövő vár rá? Egymást szégyenítik meg és gyengének tartják, ha nem lőnek más emberekre? Vagy őt lövik le, mert nem akarta?

Mit él meg a feleség, aki támaszát, párját hátra hagyva elhagyja otthonát, amiért eddig dolgozott? Nem tudja mit ad enni a gyermekeinek. Nem tudja mi lesz holnap. Él-e még a párja, gyermekei apja? A fia?

Értem, érzem és élem a fájdalmunkat. Mindenki fájdalmát élem. Anyát, fiút, apát, leányt.

Aztán feljebb emelkedik az energiatér és látom magam előtt a hatalmat elengedni nem akarókat, akik nem élik meg mások fájdalmát. Azt hiszik igazuk van és mindenáron el akarják érni vélt igazságukat. Gazdaság, politika, hatalom, pénz és elég sok “majd én megmutatom”. Nem lehet őket megérinteni sem. Mutatni sem lehet nekik mások fájdalmát. Elfordulnak. Szürke, nehéz köd veszi körül ezt a szférát. Közvetítem így is a béke energiáit, mások fájdalmas üzeneteit. Üzenetem feléjük az, hogy válasszanak végre olyan vezetőt, aki a kisembert is figyelembe veszi.

Feljebb emelkedik ismét az energiaszint.

Tiszta, átlátható a tér. Egyezkedés. Egymásra figyelés. Egyben nézik az egész Földet. Ők sem látják a fájdalmat. De azt igen, hogy meg kell szüntetni a megosztás eszközeit, mert az emberi tudat belekeveredett, nem tud tovább lépni.  Úgy érzem, itt megtalálják a megoldást. Mivel eléggé időtlen ez a tér, itt azt sugárzom, hogy minden nap halnak emberek a hatalom vaksága miatt. Nemcsak a háború miatt. Nálunk minden perc számít. Tudom, hogy sok az erőszakos érzelmi töltés, a harag energia, tudom, hogy lejárt az idő, amit kapott az emberiség a tudatszint váltásra, de van olyan mód a tudattalan harag oldására, ami nem kerül ártatlanok életébe.

Reggel van. Nem akarom megnézni a híreket. Nem akarom hallani az emberek okoskodását. Közönyét, hogy “ez engem nem érint”, a politika haszon húzó akcióit. Elrettent.

Jó látni a gondoskodást a menekültekről. Jó hallani, hogy sokan elgondolkodtak már azon, hogy itt a 21. században miképpen van az, hogy ősköri gondolkodásmóddal osztunk vélt igazságot. Vélt igazságok, amely nem igazán a mindennapjait élő  ember igazsága.

Az érző emberek összefognak az ártatlanokért.

Vajon milyen lenne a világ politika nélkül?

HA mindenki egy nyelvet beszélne?

HA csak ember lenne és nem lennének feketék, fehérek, zöldek, kékek, sérültek, kicsik, nagyok,betegek, keresztények, muszlimok, ezernyi vallás szerinti megkülönböztetések, nemi különbözőségek stb… Csak emberséges EMberek. Egy céllal, hogy Föld ismét édenkert lehessen.