Az önfelfedezés útján eljött az a pont, amikor már nem emberi jelmezeimre voltam kíváncsi, hanem inkább arra, hogy földi leszületéseim előtt melyik csillagvalóságot neveztem otthonomnak. Vajon honnan érkeztem? Milyen formában léteztem sűrű, anyagi páncélom magamra öltését megelőzően?

Valódi eredetemet kutatva feltettem hát Mesteremnek azt a kérdést, hogy van-e mód, betekintést nyernem lényem csillaggyökereibe?

„Megértél rá, képes vagy befogadni és felfogni, úgyhogy nincs akadálya a látogatásnak” – mondta.

Átléptem hát szívem kristálytemplomának dimenziókapuján s tudatosságommal beleoldódtam az égbolt csillagtengerébe. Ahogy a korlátlan szabadság finom élményében úszva lebegtem a térben, lassan közeledtem egy zöldeskék színekben játszó égitesthez. Látótávolságba kerülve a tengerszínű aura mögött hatalmas vízfelületet pillantottam meg, melyből – mint fenséges ékszerek – bukkantak elő apró szigeteket alkotó facsoportjai. Gyönyörű, életerős, óriási fák ezek, érdekes, kunkori ágacskákkal és gyökerekkel, melyek mélyen az áttetszően-tiszta kékségbe nyúlnak.

Egy sellőpár üdvözöl s szinte azonnal kézen fog, hogy körbe kalauzolhasson. Először megmutatják nekem azokat a kis kuckókat, amelyekben élnek. Természetes életterükbe teljes harmóniával illeszkedő, gömb alakú lakótereik többnyire a víz közvetlen felszíne alatt vannak.

Egy életre választanak maguknak párt. Szeretetteljes, örömmel teli kapcsolatuk csúcspontján, közös-szívvel dönthetnek úgy, hogy lehetőséget adnak a tér-idő mátrix ezen pontján egy új léleknek a megtapasztalásra. „Szaporodásuk” ilyenkor érdekes tánccal veszi kezdetét, mely a delfinek játékához hasonlítható leginkább. Energiarendszerük egybeolvad, szívük összeforr, s a rítus tetőpontjánsugárzó, szikrázó szívörvényükből életre hívják leendő gyermeküket.  A fejük fölött megjelenő, ragyogó gömbhöz bizonyos holografikus kódok fűződnek le, s egy, szinte felfoghatatlnul szépséges fényjáték kíséretében születik meg a már kifejlett, fiatal lény.Szüleik szeretettel körülölelve aktiválják sorskódjait majd tanítják játszani az életet – a sorsának tökéletes ismeretében érkező- gyermeket egészen addig, míg az párválasztásra, ezáltal önálló életre nem kész. A sellőpárok, hosszú életük során, a születés kapuján át csupán 1-2 lelket hívnak magukhoz.

Újra kézen fognak és már a víz alatt is vagyunk. Átsuhan rajtam a „megfulladok” kósza gondolata, de ők határozott mosollyal utasítanak: „Lélegezz!”  S valóban: tudok lélegezni! Milyen furcsa… Egy, a mélységben elhelyezkedő szentélybe vezetnek, ahol 7 tagból álló tanács vár rám. A középen ülő nőnemű lény hozzám beszél.

Elmondja, hogy jelenleg egy hetedik dimenziós valóságban járok, ahol sokat időztem már, de valójában ez csupán egy állomás utamon.„Azért kellett eljönnöd ide, hogy gyógyulj, és mert szükséges aktiválnunk néhány testedben őrzött kódot.” Próbál megnyugtatni, szeretetet küldeni felém, mert látja, hogy rendkívül frusztrált és ideges vagyok.

„Az ok, amiért ilyen kellemetlenül érzed magad e jelen helyzetben az, hogy sellőlényként sokat és súlyosan sérültél. Kérlek, most nyugodj meg – gyógyulásod megkezdődött.”

Fénysugarakkal dolgoznak rajtam, melyeket aurám meghatározott pontjaira irányítanak, hogy oldják a testemben őrzött blokkokat, gyógyírt simítsanak sebeimre s  felnyissák az erre váró pecséteket. Szorongásom egyre erősödik, ezért igyekeznek gyorsan befejezni az aktiválást, hogy utamra bocsáthassanak, mert a kioldott lenyomatok s felnyíló kódok feldolgozásához nekem, bizony, idő kell.

A.J.Serebra