A Szeretet Mestere több mint 2000 évvel ezelőtt szállt alá s rögzítette téridőnkhöz a felemelkedés fénykódjait. Élete az ÚT volt maga. Az út, melynek – minden vallási téveszme és kinyilatkoztatás ellenére – legfontosabb eleme a Jelen megélése: a Tudatosan Figyelve Befogadás. …

E rendkívüli Mester gyakorolta a jógát, megismerkedett különböző meditációs technikákkal – hogy fenntartsa, erősítse teljes-körű érzékelését, ezáltal kapcsolatát magasabb rezgésű dimenziókkal, ill. a Teremtő Forrással. E módszerek azon túl, hogy spirituális jelentőséggel bírnak, rendkívül hatékonyan regenerálják szervezetünket, erősítik immunrendszerünket, kiegyensúlyozottá teszik idegrendszerünket és számos fiziológiás folyamatunkat szabályozzák. Fokozatosan emelkedik rezgésszintünk, érzékelésünk kitágul, életvitelünk megváltozik, érzelmi világunk elsimul, gondolkodásmódunk átalakul, és lassan elhúzódik szemünk elől „Mája fátyla” – vagyis betekinthetünk egyre finomabb anyagú világokba.  Ekkor, ha megérünk rá, egy kegyelmi pillanatban, átélhetjük az „Egyek vagyunk” krisztusi misztériumot… s hogy Isten országa valóban bennünk van!

Korunk embere azonban nem szívesen követi a Mestert ezen az Élethez vezető igen keskeny ösvényen… Széles, aszfaltozott sztrádán bolyongunk, céltalanul. Kényelemből és megszokásból sodródunk a nyájjal – így legalább mindig valaki mást hibáztathatunk. Önmegismerésünk kínos feladat… mert mi, önkéntes világtalanok, nem akarunk szembenézni magunkkal. Nem akarjuk meglátni saját tökéletlenségünket, hiszen akkor azt is be kellene ismernünk, hogy minden nyomorúságunkat önmagunk okozzuk… Mindennapi életünk teremtői, és nem elszenvedői vagyunk!

Kétezer év telt el és azt kell mondanom, a világ alapvetően semmit sem változott. Ma nem feszítenék keresztre Krisztust. Ma lelőnék, megmérgeznék vagy valami hasonló. Megtagadjuk, nap, mint nap árnyékká tesszük lelkünk fénylő valóságát s épp úgy, mint akkor, „megöljük” önmagunkban Istent. Ez szabad akaratunk választása.

Tudatosodjunk végre hát és vegyük kezünkbe az irányítást! Emelkedjünk felül a tudatunk határa alatt intenzíven dolgozó hatalmas erőn! Válasszuk a világosságot! Életünk minden pillanatában döntéseket hozunk… döntsünk úgy, hogy – ugyan elismerjük a sötétség létezését, mégsem óhajtunk élni vele!

Feladatunk: fénnyé tenni az árnyékot – s bár jól lehet, lelkünk kész – testünk erőtlen!  S míg életünket fizikai szükségleteink, vágyaink, ösztöneink uralják, hiába igyekszünk felemelkedni, az anyag visszahúz. (Ezen a ponton elgondolkodhatunk: miért is beszélt a Mester annyit a böjtről!? Talán, mert egy-egy jól sikerült böjt során valósággá válhat számunkra az, hogy „nemcsak kenyérrel él az ember…”, s talán mert függőségeink teljes körű felszámolásának ez az egyetlen, valóban hatékony módja?)

A haza vezető út nem könnyű, de ha tudatosan Figyelünk egyszer csak átbillen a mérleg nyelve, s átveszi az irányítást hétköznapjainkban a Fény. Bár ettől életünk nem lesz könnyebb… minőségileg mégis mássá válik, mert felismerjük azt az igazságot, hogy senkinek sem nagyobb a keresztje, mint amekkorát éppen elbír!

Szabad akaratunkból, tudatosan kell vállalnunk feladatainkat, mert terhünk csak addig elviselhetetlen, míg nem értjük mi végre hordjuk azt magunkkal. Amint felismerjük, hogy minden lecke szellemi fejlődésünket szolgálja, e tapasztalás leoldódik rólunk. Persze aztán egy másik keresztet viszünk a vállunkon. Ez azonban már nem teher, csupán egy feladat, melyen túljutva, s mellyel gazdagodva érettebbé, erősebbé válhatunk. S ha elfogadjuk magunkat, sorsunkat, a világot, akkor képessé válunk a Szeretetre, mert megértjük, hogy mindenki a saját vándorútját járja és a saját harcait vívja. Akkor is, ha mélyen, legbelül a Lényegünk azonos, útjaink eltérőek.

Ha fáradtságos munkával nemcsak szellemünket, de lelkünket és testünket is alkalmassá tesszük (a tisztulás minden téren szükséges!), akkor felizzik bennünk a láng. Lényünket átrezgi a fény és betölti az a fénylő Létező, aki tudatosan élte, teremtette saját életének eseményeit, mégpedig úgy, hogy az az univerzális törvényekkel, és az isteni akarattal tökéletes harmóniában volt. Elfogadta még a fizikai megsemmisülést is, mint sorsalternatívát, mert tudta: nincs Halál, csak örök Élet! Feltámadásával az átlényegülés lehetőségére hívta fel a figyelmet: a halál csak káprázat: a fizikai test megsemmisülése után tudatunk, lényünk, lényegünk más, finomabb anyagi testben tovább létezik.

 Fontos tehát, hogy megfelelő perspektívával éljünk itt a Földön, mert ez csupán egy állomás a hosszú vándorúton… valahonnan jövünk, s majd valahová távozunk innen. Bár csökkentlátó állapotunkban kizárólag testünkkel azonosítjuk Önmagunkat és nem érzékeljük multidimenzionális valóságunkat, az igazság az, hogy „a mi országunk nem e világból való”. (A.J.Serebra)