Anya

Úgy született, hogy már létjogosultságát is megkérdőjelezték. Senki sem hitt benne. Az anyja, akinek a pokolban is ki kellett volna tartania mellette, már 8 hónapos korában otthagyta nagyapámnak. Neki nem kellett. Persze ezt nem mondta ki, a mai napig. Mondjuk én is kételkednék benne, hogy van helye és ideje az ilyesmit kimondani. Nem is haragszom ezért nagyanyámra.

A napokban határoztam el, hogy megkeresem őt, és megpróbálok vele erről beszélgetni.

Anya apja keresett egy másik asszonyt, de az teljesen érthetően nem tudta őt szeretni úgy, ahogy egy gyermeknek szüksége van rá. Még rá is tett egy lapáttal. De rá sem tudok haragudni, bár a családban szokás köpködni rá. Én nem teszem. Ő a nagyapámat akarta, meg is kapta és azóta is tartja. Mindenféle szempontból. Anyám csak egy útban lévő tényező volt számára.

Anyai nagyapám nagyon gyenge jellemű férfi, hogy ezt engedte. De ő is kiszolgáltatottnak érezte magát. Érthető. Mindannyian kiszolgáltatottak vagyunk pár nélkül.

De anyámnak volt egy apai nagyanyja, aki még emlékezett arra, hogy mit kell tenni a gyermekért, hogy felnőhessen. Mindezt ő meg is tette. Halvány emlékeim vannak dédnagyanyámról. Úgy tudnám összefoglalni, hogy a visszahúzó körülmények őt csak megerősítették őt abban, hogy mi a helyes. Ő nevelte anyámat olyan asszonynak, aki képes a gyermekeiről gondoskodni. Egyebet nem kapott.

Így nőtt fel, egy kimúló világ értékrendjét kapta, és az új világhoz kellett volna alkalmazkodnia. Neki nem ment. Nekem se megy.

Fiatal lány volt, nagyon szép lány, amikor apám rátalált. Anya megemlítette, hogy apámat egy másik férfival szemben választotta. A másik férfi imádta őt, fülig szerelmes volt anyámba, de apámat azért választotta, mert a szeme sem állt jól. Ő mondta így. Kellett neki a kihívás. Meg kellett is neki, hogy valaki igazolja azt, amit egész gyermekkorában érzett, hogy semmit sem ér. Borzalmas ezt kimondani, leírni, de anyát annyira alázták gyermekkorában, hogy neki teljesen természetes volt az, amit apám, és a családja tett vele.

Senki sem szerette apám családjából, azt mondták rá, hogy nem képes arra, hogy kihordjon egy gyermeket. Apai nagyanyám kénytelen volt beletörődni a házasságba, de sosem nyugodott bele. Ott csípett anyámba, ahol tudott, mert ő így látta jónak. Szerinte Anyának nem volt üzleti érzéke, nem tudta kezelni a pénzt, és társai.

Én úgy nőttem fel, hogy Anya éjjel-nappal dolgozott, ha nem miértünk, akkor a pénzért, próbálta bebizonyítani apai nagyanyának, hogy ér ő annyit, hogy megbecsüljék. Pedig nem kellett volna éjjel-nappal dolgoznia, mert nem volt rá szükség.

A mai napig mást se tesz, csak bizonyítja, hogy egy nő képes megállni a saját lábán. Folyton belebukik. A bukásai még inkább arra ösztökélik, hogy még többet bizonyítson. Anya olyan erős, hogy ezt is elbírja. Egy pillanatra sem vette észre, hogy a küzdelmei olyan energiákat emésztenek fel, amelyeket bátran használhatott volna arra, hogy teljes értékű életet éljen, és ne engedjen semmilyen elnyomásnak. Én nem ítélem meg őt ezért. Hosszú éveken keresztül jártam az ő útján, és pont ma fogalmazódott meg bennem ennek a választásnak a kudarca. Már nem akarom bebizonyítani, hogy egy nő egyedül is képes helyt állni. Teljesen természetellenes. Még akkor is, hogy ha úgy érezzük, képesek vagyunk rá. Biztosan meg lehet csinálni, biztosan lehet élni természetellenes módon, biztosan meg lehet tagadni azt, hogy nő és férfi csak együtt erős. De nem érdemes, mert újra és újra ugyanott találjuk magunkat, mi nők – és férfiak.

Anya idén lesz 60 éves. Még mindig nagyon sokat dolgozik. Beálltam mellé dolgozni, mert nem akarom, hogy halálra dolgozza magát. Azt szeretném, ha Anya felvenné a fonalat ott, ahol letette, és elkezdené élni az életét. Nagyon nagyon szeretném, ha együtt megtalálnánk a kiutat ebből a lelkiállapotból.

Ő egy csodálatos ember, aki mindent, amit tett az életében, jó szándékból tette. Csupán egyetlen emberrel nem volt jó szándékú – saját magával. Sok ilyen anyát ismerek az én Anyámon kívül. Nem hinném, hogy az ő története egyedülálló. Az ő története nekem, és Nektek szól, lányok és asszonyok.

Egyedül is lehet teremteni, persze. Így teremtjük újra és újra ugyanazt a sorsot. Ha szeretnétek változtatni, akkor próbáljátok meg a férfival együtt. Öleljétek át ma és holnap, és holnapután is, akkor, is, ha elbukik néha. Akkor is, ha elsőre nem fogadja az ölelést. Ki nem fél attól, hogy szembe kerüljön a fájdalmaival és félelmeivel? Amikor megölel valaki, beáramlik az erős

, az energia oda, ahol hiány van. Ilyenkor fáj. Ehhez nem kell nőnek vagy férfinak lenni, ehhez embernek kell lenni.

Anya is nehezen fogadja, hogy megölelem, és megpuszilgatom. De én akkor is megteszem minden nap. Egy nap majd megérti, hogy ez olyan természetes, mint ahogy levegőt vesz. Akkor már csak olyan embert enged az életébe, aki ezt épp olyan természetes dolognak tartja, mint például én.

Akkor talán mindketten meggyógyulunk.

Szeretetből növünk nagyra. A szeretet hiányából leszünk nagyon esetlenek és kicsik.

Nagyon bízom benne, hogy együtt képesek vagyunk ezen a mintán változtatni. Aki tud, dolgozzon érte, nem miattam, nem a többiekért – mindannyiunkért.