Az emberek életében legfontosabb a párkapcsolat. A férfi és nők harca és megbékülése mozgatja ezt a világot.

Párkapcsolat van rendelve a saját sorsunkhoz, saját tudatunkhoz.

Jöhet előző élet be nem fejezett, le nem rendezett érzelmi blokkjából.

Jöhet a közös tudat eredendő lélekforrásából, ahol még EGY test és lélekként éltek a határtalan egyezőség és összetartozás szépségében.

Természetesen mindenki az utolsó megélésre vágyna.

De hogy hozzá van-e rendelve a sorsunkhoz. Vagy a pár sorsához?

A jelenpont káoszában ez igen kérdéses.

Az örök keresés ennek az EGY-nek szól. Minden sorsban, minden álomban.

Sok találkozás, érintés megjelenik. De a jelen sors kiégett érzelmi világa, valótlan képekhez való ragaszkodása, vagy éppen a karmikus mintákba beragadás nem engedi meg sok esetben a tiszta és őszinte egyesülést.

Sok sok életen keresztül teszünk rendet magunk után.

Feladatokhoz, rendrakásokhoz, egykori bűnök rendezése miatt kapunk társakat. Aki nem az EGY.

Gyermekek, sorsok születéséhez kapunk olyan társakat, akik a génjeinkhez adják a sajátjukat, hogy olyan sorsnak adjanak esélyt, amely változtathat a világon jó irányba. Esély a jövőhöz.

Ezek mind  Útak, amely hozzá vezethet.

Ezekben a hónapokban a gyökerekig hatolunk, ahol ott az EGY társ energiája és emléke. Ezeken a pontokon át kell gondolnunk, hogy mit is tegyünk.

Belekapaszkodunk egy ideába, aki nincs testben?

Vagy önmagunkban megéljük az egységet vele? De mi lesz a mellettünk élővel?

Ezek már túlagyalásai valaminek, ami az emberi agy számára fel nem fogható.

Az EGY bennünk él. Az emléke, az energiája. Az emberi test eredendően, férfi és nő egyben. Valamikor így volt.

A jelenben megélt nemisége az, amely testet a lélek választott ezen sorshoz. Jelen életünkben olyan nemiség van kiválasztva, amely a gyökereknél, az EGYről való leválásnál kiválasztatott.

Vagyis “Évaként, vagy Ádámként” kezdtük-e el az anyagi szintű valóságot megélni.

Volt egy időszak, és csak remélni tudom, hogy vége felé jár már, amikor mindenki ikerlángokat vélt felfedezni más emberekben és bármit, bárkit otthagyott, csak hogy vele lehessen. Vagy éppen egy spirituális rendezvényen, tanfolyamon vélte megtalálni párját, a mesterben.

Ez mind mind egy vágy után való loholás. Sok család ment így tönkre, sok gyermek maradt így magára. Sokan csalódtak.

Mindezzel azt mondanám el, hogy nem tart ott még ez a világ, hogy a múlt árnyai nélkül tudjunk élni, csak önmagunk boldogságáért. Hogy ki és hol kötött alkut az ősök közül, és adta el utódai lelkét is?

Hogy ki mit akaratoskodott bele a sorsvonalakba?

Hol térültek el egymástól az összetartozók?

Ki hogyan nem tud kilépni még az árnyak világából a valóságba?

Ki kit fog le tudatosan vagy tudattalanul?

Ki áldozat és ki bűnös? Ősök által vagy már csak saját akaratból?

Nehéz kérdések ezek, és az agy számára eléggé átláthatatlanok. Csak a közös tudat és lélek tud ezekre választ adni, mert nagy időket kell feltárni mindezen válaszokért.

Ennek az évnek fontos kérdései ezek.

Magunkban mindezen csak keveset gondolkodjunk. A múlt tisztulása zajlik, az árnyak ránk való hatása enyhül. Nézzük mindig a jelent, hogy mi a helyzet éppen. Mit lehet megoldani, megtanulni. És mit kell elengedni, mert jelenleg nincs helye az életünkben.

Gondolok itt az ideákra.

A visszatérés a gyökerekhez időszakát éljük. Amúgy is nyaranként nagy a jövés-menés, nyaralás címszóval. Mert az emberi mindig vél valamit, és a háttérben teljesen más zajlik.

Ezek a hónapok mindig elvisznek mindenkit olyan helyekre, ahol rejtőzik számára valamiféle energia csomag, amely a tovább lépéséhez kell.

Ebben az évben konkrétan oda hív vissza mindenkit a hely, ahol a párkapcsolati Egysége tört meg. Bármiért is.

Megkapunk minden érzést és információt, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy rendbetegyük párkapcsolati érzelmi világunkat.

Aztán eldönthetjük merre tovább.

Ami teljesen biztos, az az, hogy egyre tisztábban láthatjuk önmagunkat. A helyzetünket a világban.

Helyzetünket a kapcsolatokban.

Így tisztábban láthatjuk a valóságot. Ami lehet rémisztő lesz először, de csak így lehet tovább menni a saját Útunk irányába.

Próbáljuk elengedni a vetített világot. A valóság nem a sztárvilágban, a politikában, az interneten, a TV-ben zajlik, hanem az utcán, a tömegközlekedési járműveken, az erdőkben, kertekben.

És elsősorban ott belül. Bennünk. Mindig mások szemével láttuk önmagunk. Ahogy a tükör és mások mutatták.

Most eljött az idő, hogy önmagunk lássuk meg saját lelkünk. És végre kapcsolódjunk hozzá.

A mai írás a tudat, ego, lélek kérdéskört érinti meg. Mindezt azért, mert ahogy változik az energiaforrásunk, úgy változik a velük való viszonyunk is.

Tudatnak két szintje fontos most számunkra. Az emberi tudat és az emberi központi tudat. A léleknek két része fontos számunkra. A mostani sorsunkhoz kapcsolódó lélekminták, amelyek összefogják az emberi  test tudatát, és a nagy közös lélek, amely a központi tudatot tartja össze.

Az emberi tudat és a hozzá tartozó lélekmintákEgyfajta energiatest, amire felépül az anyag.

Egonak hívjuk az emberi tudatot, amely a halál pillanatában megszűnik, az őt összetartó mező pedig visszatér a nagy lélekhez. Benne van minden megélt pillanat. Hiba és megoldás.

Az egónál van a halálfélelem. A változástól való félelem. Az időtől való félelem.

Ő úgy tudja, hogy mindez múlandó.

Ő az aki ragaszkodik a saját hatalomhoz, aki “jobban tudja” bárkinél, hogy mi a tuti.

Az emberi tudat a legtöbbször  az agyban lakozik, de amúgy a csakrákhoz kapcsolódik. Ha agyban lakozik, akkor veszélyes is tud lenni. Bármit elvenne másoktól, csak hogy ő éljen.

Ha az agyhoz kapcsolódik, annak az  eredménye, ha valamit túlgondolkodunk, túlfélünk, túl óvatosan intézünk. Vagy sehogy sem.

Ennek eredménye, ha a testünk erőtlen.

Régebben sok spirituálisan gondolkodó ember állandóan az emberi közös tudaton élt. Testük és a saját lelkük közben senyvedt, mert emberiségnyi problémákat tisztogattak. Sokan választotta párt nem a sorsukhoz, hanem a nagy egészből. Úgy, hogy emberként nem voltak azonos hullámhosszon. De a közös lélek és tudat emlékezett őket régmúlt életekre, és összekeverték a régmúltat és a mostot. Ez sok életes karmák mozgatója is. A karmának mára már azonnali visszacsatolásnak kellene lennie, ami az emberi tudat és a saját lélek dolga.

A fiatalabb nemzedék más megfelezi az idejét. Egy rész a közös hálón, egy rész a saját sorsában.

Mivel ebben az időszakban megváltozik a kapcsolódásunk, megváltoznak az energia forrásaink, éppen ezért fontossá vált, hogy miképpen kezeljük a helyzetünket a Mostban.

A Mostban az emberi tudat tud létezni és szinkronban lenni a többi emberi sorssal és az élőtérrel.

A Most állapotában tudja a testet rendbe tenni, igazítani a napi történésekhez, megélésekhez.

A saját lelkünk olyankor, amikor nem élünk a Mostban, hanem a közös tudatban, amely időtlen és jelenleg káoszos, úgy érzi magát mint egy magányos, árva valaki. Nem törődnek vele. Mint egy gyermek, akit a szülei magára hagytak. Egy idő után nem tudja a testet rendezni, kihúzódik. Elveszíti önmagát.

Ha sokat gondolkodó emberről van szó, akkor az agyi idegpályákat lakja be. De a test magára marad. Lassul a keringési rendszer, vérnyomás problémák lesznek, mások költöznek bele a testbe, stb…

ÉS nem fér hozzá a saját sorsához, energiáihoz.

Éppen ezért fontos a saját lelkünkkel és emberi tudatunkkal rendezni a helyzetünk. Minden embernek tudnia kell, hogy milyen ügyekben csatlakozik a közös tudathoz és lélekmintákhoz. És tudnia kell, hogy mikor a saját emberi tudatához él lelkéhez.

HOgy hogyan?

Írtam régebben gyakorlatokat, mert régóta készülünk már erre az időszakra. Ezeknek a lényege az, hogy a gondolatainkat, emberi tudatunkat irányítsuk testrészeinkre. Kössük össze a testünk pontjait, vagyis rendezzük az energia testünket.

Én álltalában a mellkasomra fókuszálom az energiát, mert ez már rendezni tudja a többi testrészt és a hozzájuk tartozó energiatesteket.

Nagyon hatásos, ha ilyen állapotban kimondjuk, hogy “visszaadom minden terhemet azoknak, akik rám tették bármi okból kifolyólag.”

“térjen vissza minden ősöm a saját téridejébe, és vigye magával azokat az információkat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy rendezzék önmaguk”.

Sok olyan emberi tudat él velünk, akik már meghaltak. Nem tudják, mert fenntartja őket a félelem az elmúlástól, és a megoldatlan feladat. Ők helyet találnak élők energiatestében a Most idejében. Pedig ez már nem az ő idejük.

Ez is rendeződik, ha mi magunk rendezzük magunkat a saját tudatunkkal, saját lelkünkkel. Vagyis azzal a sorssal, amelyre megszülettünk ebben a világban.

Kérlek gondoljátok végig a helyzetetek önmagatok lelkével.

Szóljatok hozzá. Kérjétek, hogy térjen vissza a testetekbe, segítsen rendbe tenni.

Tegyétek fel a kérdést, hogy vajon látjátok önmagatok? Vagy csak mások szemén keresztül építetettek fel egy képet önmagatokról?

Milyen lehet vajon a lelketek? Mit is szeretett volna? Hol térült el bármilyen irányba is a vele való kapcsolat? Hol tagadtuk meg? Mert talán nem segített, ahogy mi szerettük volna? Mások ránk aggatott kabátja miatt térülünk el tőle.

Ezek a változások történnek. Lehet, hogy nehezen tudunk koncentrálni. Lehet, hogy nehezen tudunk másokra figyelni. Lehet, hogy az ego félelmei és a közös emberi tudat lehetőségei vibrálnak bennünk váltakozva. Egy a fontos. Üljünk le végre önmagunkkal. És keressük meg. Állítsuk be saját energia terünket. Ez most a legfontosabb.

Az e heti dolgaink mind arra mutatnak vissza, hogy honnan veszünk fel energiát. Éppen ezért részünk lehet erős legyengülésben, vagy hirtelen energia telítettségben.

A legjobb, amikor a lent és fent, kint és bent egyszerre működik harmóniában.

A külvilág energiatere az élőtér energiája. És természetesen a kapcsolatoké.

Sokan megélnek más emberek energiájából. Vagy a családból. Az ősi időkben a Király és a Királynő táplálta önmagából, és a királyi ház (ősök) erejéből a népüket. Az ő sorsuk az önzetlen Szolgálat volt. Mester minta volt a lelkükbe írva.

A családfő is ezt teszi a családjával kicsiben.

Sok ezer év alatt mindez átalakult. Most már a nép táplálja a királyt, vagy vezért, vagy családfőt, vagy a bankigazgatót. Aki nem adja vissza azt az energiát, amit ő megkap.

Sokan a családjukból veszik ki az energiát, és nem adják vissza.

A rabszolgaság, a fajelméletek , a szolgasorsok mind mind az élősködőket szolgálják.

Csak éppen minden korban másnak nevezik a fosztogatót és szolgát.

Ennek a megszüntetésére kezdett átalakulni az energia felvevő rendszer.

Ha nem jó okforrásról épült fel egy rendszer, az lebontja önmagát, és kiengedi a benne lévők energiáját. Vagyis dacból, irigységből, érdekből stb…

Ha más életét éltük, akkor az az élet leválik rólunk, hogy megleljük a magunkét.

Lehetne ezt még sorolni, de szerintem értitek a lényegét.

Közeledünk saját lelkünk forrásának irányába. Ez azzal jár, hogy elengedjük a megszokott útvonalakat.

Hogy mekkora a ragaszkodás? Hogy még mindig a múlt sarát merjünk magunkra?

Ez fájni fog így.

A tiszta forrás visszahívja önmagához azokat, akiknek a sors feladatuk hozzá kötődik. Elhívja, szól hozzájuk.

De hogy ki hallja meg és ki nem? Itt most ne legyenek technikák, vagy mágiák vagy semmi direkt beavatkozás. A fizikai testünkbe visszatérne a lélek tiszta forrása. Kijavítaná a hibákat. De nekünk kell az ajtót kitárni a vendég előtt. Nem más emberek, vagy ősök előtt, hanem a lelkünk előtt.

Eljött az idő, hogy már ne takarítsuk a múltat. Rendezzük össze a megtapasztalásainkat és megoldásainkat.

Több tiszta lélekforrás van, mert a feladat többféle.

Természetesen nekik is van közös forrásuk, de ennek elérése még a jövő zenéje.

Az Ajándékok, amiket a sors átad, fogadjuk el. Beszéljünk a saját lelkünkhöz, kérjük, hogy ne hagyja magára a testünket. Segítsen meggyógyítani.

Ez az a forrás, amitől a test képes regenerálódni. De csak akkor, ha mindenki a saját lélekforrásához kapcsolódik. Másoké nem fogja tudni meggyógyítani.

Vagyis minden és mindenki kezd a helyére kerülni. Hosszú még az út, hogy ez teljesen rendeződjön, de azok akiknek a lelkében Mester minta van, náluk megkezdődik ez a folyamat. Rajtuk keresztül pedig kiárad a világba.  Hogy hányan maradtak?

Hát csak imádkozhatunk érte, hogy pont annyian élnek fizikai testben, hogy át tudják emelni önmagukon keresztül a tiszta források erejét.

Az elmúlt hetek viharai mindenkinél felkavarták a port. Ez  jelen esetben az eddig cipelt, meg nem oldott érzelmi blokkok megkövülései, az ősök árnyaitól reánk ragadt megoldatlan feladatok, amelyek a jelen sorsunkban is szerepet játszanak,  és a vállalt feladatunk,  hogy miért is vagyunk jelen ebben a világban.

Mindegyik önmagában is nehéz kérdéskör és elég összetett. Sok szál, kötés gomolyog nem megfelelő irányba, össze van bogozódva, vagy éppen nem oda kötődik, ahová kellene. Itt most a fizikai test mellett lévő energetikai testről beszélek. Úgy néz ki, mintha sok-sok színű hímző fonalat  csak beledobáltak volna egy dobozba és ott az idők folyamán összegubancolódtak, mivel a dobozt nem nyitották ki és nem tettek rendet a gombolyagok között.

Ugyanakkor mindez nagyon egyszerű és átlátható, ha szép rend van a dobozban, mert minden egy pontra mutat. EGY a megoldandó feladat. Minden más csak az ehhez vezető út. A doboz alján a gombolyag csomó alatt ott van egy kihímezendő kép. EGY. A feladat, amihez a sorsunkba való belépésünkkor megkaptunk eszközöket. Valahogy úgy gondoljuk el, mintha egy zsákban sok lezárt boríték lenne. Ezeket fel kell nyitnunk egy adott időpontban, és kibukkan belőle egy szó, amely onnantól elindít egy programot az életünkben. Hogy a zsákot elhagyjuk-e útközben, mert úgy gondoljuk vigye más, vagy éppen ellopták tőlünk, mert úgy vélték kincset hordozunk,  vagy úgy elfáradunk, hogy eszünk ágában sincs már kinyitni egy újabb borítékot és szembenézni a benne lévő szóval?

Van, amelyik boríték nagyon szép szót hordoz.

Van, amelyik boríték nehézséget.

A borítékok egy része generációról generációra öröklődik.

Van, olyan ember aki úgy dönt, hogy az élete elején kibont minden nehéz borítékot.

Vannak a szerencsejátékosok, akik kinyitják a borítékot, és eldobják. Csak a nyerő borítékot akarják. A kíváncsiak felveszik mások eldobott borítékját is.

Sok a variáció.

Ebben az évben a sorsokban nagytakarítás van.

Ha akarjuk, ha nem, előbukkannak a ki nem nyitott borítékok, előjönnek azok,  amiket félretettünk.

Az ősi lélek, amely elindította a sorsok szövődését, szeretne visszakapcsolódni a JelenPontba.

Ahogy áramlik az tér-idő csatornákon a JelenPont irányába úgy tolja maga előtt a szennyet, amit senki nem oldott meg. Mintha a vulkán felébredne és kitörne. Kidob mindent a felszínre.

A JelenPontban a felszínen, rengeteg szellem létezik úgy, hogy fogalma sincs, hogy meghalt. Nincsenek már jó ideje meg az ősi szertartások, hogy szétbontsák a halál pillanatában a testet és a lelket.

Beégett pillanatok tartanak fent, sorsukat elméletben befejezett lelkeket. Ők igazából befejezetlen ügyeket hagytak hátra.

A nyitott borítékjaikat szeretnék megoldani.

A takarítás része, hogy akik ebben a sorsunkban „halottlátónak” születtek, ők kénytelenek ezt, ha félnek, ha nem, most bevállalni, ha eddig nem tették.

Az ő sorsukban ott van az a lélekminta, amely Hídként szolgál. Tudattalan, vagy tudatos szolgálat lesz-e belőle, ez már az egyeden múlik. Az ő kiképzésük zajlik jelenleg.

A másik folyamat, hogy a múlt árnyai a helyükre kerüljenek. Erre kiépült egy rendszer, egy program, hogy a megoldatlan feladataik ne pusztítsák el a JelenPontban élőket.

Ezzel tulajdonképpen a gombolyagos dobozban elkezdődött a rendrakás.

Egy nagy ősi kérdéskör is felbukkant a sötétségből.

A nő és férfi viszonyának megváltoztatása. Háborúk helyett létrejöjjön az egyensúly. Egykoron a női és a férfitestben élő egyformán elérte a lélek mélységeit és magasságait. Nem kellett a férfitestben élőnek eltúlzott női mintákat hordoznia, hogy a teremtés szellemi szintjeit is meg tudja mozdítani, a lélek mélységeit tudja vizsgálni.

Itt most csak gondoljunk arra, hogy akire az mondjuk, hogy „pasi” és olyan szuggesztív ereje van, hogy a nők vakon követik, nos ő fizikai szinten valószínűleg erős, határozott, meghatározó, birtokló, de nem ér el olyan lélek szinteket, hogy végtelen bölcsességgel tudja irányítani a reá bízott területeket. Egy lélekben erős nővel az oldalán, viszont igen.

Azok a férfiak, ( és ez nem függ össze a szexualitással) akik a lélekkel foglalkoznak, vagy művészetek útján érintik meg a lelki szinteket, női mintákat hordoznak többségben. Nem lesznek homoszexuálisok, ha nem választják ezt útnak, de vannak nőies vonásaik.

Vagy egyszerre több nővel tartanak fent kapcsolatot, mert rajtuk keresztül válik elérhetővé számukra az a szint, ahonnan Életet lehet teremteni. Vagy sikerül megtalálniuk az a nőt, aki megosztja vele a Teremtő Mintát. Hogy ennek melyik szintjét, az már a nőn múlik, és az ő általa elérhető lélekszinteken.

Ez így most le van sarkítva erősen, de a lényeg benne van.

Hogy miképpen került a női testhez, vagyis női lélekmintákhoz  a teremtő energia Élet teremtő része?

Hogy miért lett felosztva így ebben a világban, hogy a férfi megműveli a földet a nő pedig beveti élettel? Talán azért, hogy megtanulják egymást valóban megbecsülni, valós értéken kezelni?

A sötétségből több eredet kép is felbukkant, de a teljes kép még nem látható. Ami látható, hogy a férfi önként adta át a nőnek. A nő nem értett egyet a férfi döntésével, más Tervet látott hosszú távon eredményesebbnek, és elindult. Itt szétvált az addig jól működő rendszer.

Ez talán az a pillanat, amikor Ádám oldalbordájából kiemelkedik Éva. Természetesen szimbolikusan. Elhagyják a Paradicsomot, az Áldott állapotot.

A férfi azóta keresi a nőt, akinél a teremtő ereje van. A nő nem adja vissza addig a pillanatig, amíg meg nem látja a férfiban a hűséget, kitartást, a gyermekek védelmét.

Itt most viszont kérlek benneteket, olvassátok el a következő írást. Mert a férfi csak akkor tudja megadni a nőnek amire az vágyna, ha….

Az írás Molnár Csanád tollából származik.

Mert mindig kettőn áll a vásár.

„A férfi, aki vár egy nőre…

Gyere velem oda, ahol még nem voltál! Ahova mindig is vágytál, ahol a legjobb helyen leszel. Oda, ahova csak egy ajtón át juthatsz.

Annak az ajtónak a kulcsát adom most neked, ha akarsz, beléphetsz rajta, ha akarsz, maradhatsz. Ne félj használni, nyisd ki az ajtót, ne állj meg a küszöbön, rá ne taposs, a sarat se azzal szedd le a cipőd talpáról, csak lépd át bátran! Gyere be hozzám! Nálam otthonra lelsz, biztonságban leszel. Nem csak egy éjszakás vendég lehetsz, annál többet adok, csak ne félj, gyere velem, gyere bátran!

Házamba ne hozz sok csomagot, ne hozz bőröndöket, ne cipelj felesleges terheket! Azokat tedd le, mielőtt megérkezel, ne akard, hogy egyből megtudjam, mennyi mindent hordozol! Nem kórházba teszed a lábad, így ne sebesült, űzött vadként gyere! Előbb gyógyulj meg, ragaszd össze azt, ami eltörött. Ne gyógyír legyek, de bosszú sem – azért, ha valaki, valamikor meggyötört!

Nem lehetek számodra vigasz, zsebkendőm nincs, amit telesírhatnál, ha bánatos vagy. Nem lehetek pótszer azért, ha még mindig valaki után bánkódsz! Ne legyek játék a kezeid között, és én sem foglak álarcokban fogadni, ha te is őszintén köszönsz.

Nem játékot akarok, így kérlek, én se az legyek. Nem teszlek rabommá, ha te is engeded, hogy a szárnyaim szabadon maradjanak, és akár az égig repüljek veled. Ne add oda mindened, maradjon neked is valami! Legalább az, ami neked ahhoz kell, hogy erős maradhass, hogy ne érezd tehernek, rabságnak azt, hogy velem vagy. Ne kéresd magad túl sokáig, ne játszd el egy apáca szerepét, aki a kolostorban szentként éli életét! De ne is ugorj első szóra az ágyamba – ne legyél se túl könnyű, se túl nehéz!

Nem várnak égig érő várfalak, a vizes árkot is betemettem régen. Rács sincs már az ablakon, de még a redőnyt is felhúzva tartom, hogy otthonom a béke szigete legyen, amikor belépsz és körülnézel.Nincsenek penészes falak, friss, tiszta a levegő.

Gyere velem, és megtudod! Nem ontom rád azt, amit átéltem, nem árasztalak el egyből egy érzelmi hullámveréssel. Nem terhellek azzal a sok mindennel, amiket a gardróbom legfelső polcain őrzök. Nem bontatom ki veled a pókhálós, „emlékeim” feliratú dobozokat, amikben minden korábbi fájdalmam megtalálható ugyan, de azok mind méltó helyükön nyugszanak.

Nem leszek terhedre, pihenhetsz, ha akarsz. Nem leszek sok, hagyom, hogy otthonosan mozogj, hogy biztonságban érezd magad. Ne menj tovább, ha megtaláltad nálam azt a helyet, ahol nemcsak kikötni, de lehorgonyozni is érdemes! Viharok jöhetnek, de ha erős a szál, ami összeköt, akkor nincs mitől félned, megóvlak még a tornádótól is.

Esőben esernyőd, metsző hideg, téli szélben kabátod, sálad és sapkád leszek. Sárban taposva én leszek a csizmád, hogy ne kelljen tartanod semmi olyantól, ami neked nem jó. Védelek a támadásoktól, megóvlak, őrizlek a viszontagságoktól, de csak akkor, ha szívedből jövő szándékkal akarod. Nem kötelező semmi, de ha jössz, akkor ne úgy tedd, hogy közben folyamatosan hátra tekintesz – vagy már túlnézel rajtam és mindazon, amit nálam találsz!

Jöhetsz is, maradhatsz is, mehetsz is. Csak egy érzés és egy választás kérdése, hogy melyik úton indulsz el. Az indexet ne felejtsd el kitenni, mielőtt lefordulsz, hogy ne derült égből villámcsapás legyen az, amikor elfordulsz tőlem!

Gyere velem, hogy megismerhess, hogy megtudd, mi az, amit adhatok!

Gyere velem, hogy lásd, amit mutatok!

Gyere velem, hogy érezd, amit számodra nyújthatok!

Ha nem lépsz, akkor ott maradsz, ahol én nem vagyok, ahol én sosem lehetek.

Molnár Csanád”

MA nagyon jó nap van arra, hogy a tőlünk idegen mintákat leválasszuk. Ezek a minták formálják a fizikai testet. A testen látszódó foltok, anyajegyek, sebek, mitesszerek stb… jól mutatják az idegen behatolások nyomait. Ezek nagy része ellen a testünk küzd, kivetné magából. Mivel nagy részüket hozzuk magunkkal, már örökségbe kaptuk, nem egyszerű megállapítani, hogy valójában mik tartoznak sorsunk saját minta kollekciójához, és mi idegen. Mintha a lelkünket egy turkálóból öltöznénk. Ennek azért van jó oldala is, mert néha idegenektől kell összeszednünk a saját részeinket. De sokszor olyasmit is felveszünk magunkra, ami ismét teherként fog ránk nehezedni. Mivel mostanra már a az emberiség közös tudatalattijának, emlékezetének nagy része feltisztult, ezért gyorsabban tudjuk a saját sorsunk is rendezni. A testünk pontosan emlékszik a fogantatási ponton arra, hogy milyen mintákkal érkezünk ebbe a sorsunkba. Ehhez fog a test felépülni. Itt ezen a ponton fontos a lélekbe beleírt információkat is átvizsgálni, és felfedni esetlegesen beépült tőlünk idegen formákat. Mivel az agyunk tudja használni az időutazást, és ez a sok belső munka miatt már nagyon kifinomultan tud működni, ezért csak ki kell mondani,

“kérem a fogantatási ponton a lélekminták és a hozzá tartozó test formálódást ellenőrzés alá venni, hogy csak a saját lélekminták öltsenek testet.”

Természetesen a leélt élet összes tapasztalata fontos számunkra a jelen ponton. Éppen ezért vegyítsük össze a alapmintáinkat és a tapasztalatainkat úgy, hogy ismét mondjuk ki, hogy másoktól felvett minták ne nyúlhassanak bele a jelenpontban való igazodásba.

Nagyon vigyázzunk arra, hogy előtte rendezzük magunkban, hogy ne akarjunk másokra hasonlítani, ne legyen bennünk vágy mások életére, elért sikereire, mert ez megint torzítaná saját rendszerünk.

Tudjunk arról mindig, hogy a saját sorsunkat eredményesnek és dicsőségesnek teremtették. Minden ami ezt eltorzította, az út közben ragadt ránk külső hatásra. Mások sorsa az övé, ha arra vágynánk, csak fájdalomban és kudarcban lenne részünk. Minden másokról másolt másolatot engedjünk el. Vissza a tulajdonoshoz. Hogy megláthassunk önmagunk a “mások” alatt.

Az agyunkat kell minderre megkérni. Itt tudjuk használni az egót pontosan arra, amire megteremtődött.

Saját határaink beállítására, és saját mintáink újraformálására.

Mintának hívom jelen esetben azokat a láthatatlan kötéseket, amelyek vázára felépül az anyagi test.

Érdemes újragondolni, hogy milyenek is voltunk kisgyerekként. Kb. 3-4 éves korunkig. Nézzük meg a fényképeket, idézzük meg magunknak az akkori lényegiségünk. Erre érdemes ráépíteni az élettapasztalatainkat. Próbáljuk elhagyni a drámákat, érzelmi sérüléseket. Vegyük észre, hogy azokból az életszakaszokból már kiléptünk és erősebbek lettünk. Csak a tapasztalati tőke maradjon, és a megértése, hogy miért is mentünk át a nehézségeken. Ne őrizzünk dühöt,keserűséget, bezzeg a testvér…, ki nem szeretett, elhagyott állapotokat. Ez a legnehezebb rész ezt átalakítani. A “szegény én” imád ebben fürdőzni és mások vélt sajnálatából töltekezni. Pedig ilyenkor is mások mintái kerülnek be a hiányállapotba. Ami igen nagy akadály lesz később.

Szóval a mai nap a belső nagytakarításé, ami ezt a sorsunkat fogja rendezni. Egyről kettőre segít lépni.

Vagyis újabb, értékesebb kapcsolati viszonyokat fog kiépíteni számunkra. Az EgyüttÉrzés fájdalom mentesebb szintjei tudnak megnyílni. Ami az Ember valóságos lényegisége. Lenne.

Ebből épülnének fel olyan kapcsolati rendszerek, amely érdek mentesek. Éppen ezért örökérvényüek.

De ezek még a kezdő lépések. Amit ha megteszünk, az ÚT magától fut majd előttünk. HA nem teszünk meg, akkor az ismét fájni fog.

Torz testtel, nem a saját lélekmintáinkkal nagyon nehéz lesz tovább menni. Torz testnek itt azt hívom, amikor a testünkön más, sorsunktól idegen minták is vannak, amelyek fizikai anyaggá alakultak már. És ennek nincs köze a mai szépségideálokhoz. A sok rákos betegségnek is ez az alapja. Tőlünk idegen minták, akikkel sehogy sem tudunk azonosulni. Aki képes megtanulni az “idegen minták” nyelvezetét, ő tudja kezelni a helyzetet. Aki nem, ő elhagyja inkább a testet. Természetesen ez nem ennyire egyszerű, de ez rejtőzik sok immunbetegség mögött.

De térjünk vissza a mai naphoz. Takarítsunk, és csakis a saját, ehhez a sorsunkhoz tartozó lélekmintáinkat őrizzük meg. Ezek fogják megújítani a testünket. Felfrissíteni az emlékezetünket.

Ennek az évnek a legfőbb célja, hogy találjuk meg ÖnMagunkban azokat az emberi értékeket, amelyek Emberré teszik az embert. Mindezt azért, hogy ne fájdalmak útján kelljen megtanulnunk, hogy kik is vagyunk igazából. Ne tragédiák, és saját magunk féltése miatt lássunk meg olyan emberiségnyi értékeket, amelyek mindig vannak. Ne kelljen háború, vagy csoport halál ahhoz, hogy rányíljon az emberi szem az igazán fontos dolgokra.

Nagyon mélyről jövő energia hullámok haladnak át a bolygónkon. Mindezt azért, hogy először szembesüljünk mindazzal, ahogy eddig gondolkodtunk, nézzünk a gödör legaljára, ahonnan elindultunk, amiért elbuktunk, majd legyen erőnk eldönteni, hogy mit is szeretnénk képviselni valójában.

Elfojtott fájdalmak kellnek életre. Elzárt lélekrészeink kérnek szabadságot. Ahol eddig elrejtőztünk, ott most már lassan kiszakad a fal, hogy szabadon állhassunk végre a világ elé, és hangosan mondhassuk “ez vagyok ÉN, a szívem és lelkem szerinti valóságom”

Tudjuk nagyon jól, és ősink is tudták, hogy ez egy fals és hazug világ. Hazudik az ember azért, hogy élve tudjon maradni, hazudik azért, hogy képes legyen némi vélt jót csepegtetni a mindennapjaiba. Hazudik azért, hogy védje saját békéjét, vagy önmagát. Az erőszakosok jól élnek, az Ártatlanok pedig túlélnek.

Ez nemcsak a külvilágban van így, hanem bennünk, a belső világunkban is. Mert hát a nagy igazság örök. Ahogy bent, úgy kint.

Ahogy lent, úgy fent.

Hogy a lelkünk szép részei már alig élnek, nem tudják jól kifejezni magukat, nem tudnak szépen és egyszerűen teremteni életet, az pontosan látszódik a Föld állapotán. Haldoklik. Mint ahogy a lelkünk is.

HOgy melyik mikor rázza meg magát, és veti le az élősködőket?

Addig nem, amíg van remény arra, hogy a lélek szép részei elő tudnak jönni és életet tudnak teremteni.  

A szellemi térben sok Hang mondja a magáét. Mint mindig, amikor fordul a sorskerék a csoport tudatok rendszerében. Még jó, hogy kevesen hallják. Bár lehet inkább hallania kellene mindenkinek, hogy képes legyen nagyban gondolkodni. Nem saját életéről, hanem az emberiségről, az utódairól, a Földről stb…

A lélek eszerint gondolkodik.

A test tudat csak akkor adja át a hatalmat valójában a léleknek, amikor megijed, a test életét félti, vagy a megélhetését.

Mind addig ő akar uralkodni, jobban tudja, birtokol stb…

Elnyomja a lélek hangját, és ennek ezernyi oka van. Mondhatunk ezernyi okot rá, de mind ősi félelemből fakad. A halálfélelemből. Vagy önmagam veszítem el, vagy a szeretett személyt.

Sokan mondják, hogy ó ezt én már megoldottam. Én is gondoltam már ilyeneket. Valószínűleg pár elmúlt élet halálfélelmét feldolgoztuk váláskor, rokon halálakor, komoly betegségünk által. De az ősi ok rejtve volt ezidáig.

Az ősi ok megnyitotta a bugyrait. A nemes és értékes lélekminták rabsága, ketrece már látható.

Hogy merjük-e megnyitni, megtaláltuk-e azokat az embereket, akiknél a kulcs van? Vigyáztunk-e rájuk, vagy a láthatatlan szálakkal nem törődve csak azt néztük, hogy kivel érdemes barátkozni?

Egyáltalán látjuk-e, hogy a lelkünk mennyit dolgozik értünk láthatatlanul, megtagadva, csak a bajban előhúzva? Különben lehurrogjuk, megtagadjuk, átértékeljük minden sugallatát?

Most azt tanácsolom mindenkinek, hogy

Hallgass a szívedre!

Ne bonyolítsál túl semmit sem. Ne akarj megmagyarázni történéseket, érzéseket.

Ami feljön, azt éld át. Sírj ha kell. Engedd, hogy fájjon. Nem kell jó kedved, vagy bármit mutatnod.

Ezen a fájdalom küszöbön, fulldokló jelenléten halad át az Út.

Itt tudjuk elérni a betonba ágyazott ketrecet, ahol lelkünk szép része lakozik. A szabad Madár, aki tudja a sorsunk, aki vezérli minden pillanatunk, aki megment minket a nehézségek idején, aki ott van a bajban.

Még Él.

Amíg Ő Él, addig a Föld megtartó.

Nemcsak az egyedi sorsok fordulhatnak meg ez évben, hanem népcsoportok, csoport tudatok létezése változhat olyan irányba, amely Élet adó lesz a Föld és az emberiség számára.

Most itt még azoknak, akik takarítják, tisztítják az emberiség karmáját, nehéz a létezés. A pokol bugyrait takarítják. Megélnek emberiségnyi fájdalmakat. A test tudathoz tartozó ősök személyiségeit rendezni, érzelmi szennyeiket megérteni, és újraformálni nem kis feladat.

Ők fogják elérni először a lélek tiszta mintáit. Legyen erejük felemelni és a felszínre hozni, hogy az emberek megérezzék, hogy végre levegőhöz jutnak.

Ez olyan mintha a legmélyebb óceán legaljáról kellene a búvároknak felszínre hozni kincseket. Megküzdeni soha nem látott szörnyekkel.

Megküzdeni a saját testükkel, mert nehezen bírja a súlyokat.

Megküzdeni a félelemmel, amely az ismeretlennek szól.

Megküzdeni önmagunkkal, hogy most már merüljön más, mert elfáradtam.

De nincs más.

Erő és kitartás legyen velünk és veletek.

Már látszódik a láthatatlan. Megpattant a burok, amelybe az emberiség az örök élet kulcsait zárta be. Hogy mi teszünk vele? Visszazárjuk vagy megtanuljuk? Igazából már csak egy lehetőség maradt.

A mai nap bölcsességét ma reggel a busz sofőrtől hallottam. Tökéletesen illett a mai napi energiákhoz. A buszsofőr kedves és udvarias ember. Szeretem amikor ő jön, mert mindig van egy kedves szava.

Két egymáshoz illő, de mégis nagyon más zeneszámot adnék át nektek. Egymás után hallgassátok, mert az egyik felkavar, minden benne van, ami emberi, a másik megold, amely már túlmutat az emberen. Ez zajlik most minden pillanatban. Felkavar és megoldást ad.

A mai nap legfontosabb energiája az egységre törekvés, egymás segítése.

Hogy mi is változott meg ezekben a nehéznek tűnő, elengedésre, önfeltárásra kényszerítő időkben?

Önmagunkhoz való viszonyunk.