Hosszú, hosszú sorsokon keresztül úgy működött a Rend, ha valaki teljesítette a sorsában bevállalt feladatot, akkor kilépett a testből. A pozitív felismerés okafogyottá tette az életet. Ha lejárt úgy a kiszabott idő, hogy a pozitív felismerés nem történt meg, akkor az utódok átvették a feladatot, a sajátjuk mellé. Nehezedtek a sorsok a vérvonalon.

Sorsváltás a jelenben bővebben… →

Az első szellemi család akiről írnék, a naprendszerünk eredendő alkotói, kik önmagukból, önmagukon belül alkották meg az Otthon Kertjét.

Ők vállalták alkotásukkal, hogy egy tér-idő rendszerű világképben egységesítenek egymással békétlen klánokat, családokat. Elküldték azon gyermekeiket, kik erőben tudták képviselni világukat, hogy alkossanak közösen Élő Kertet. Ezen gyermekek közös akaratukból, saját egységes szellemi terükben megalkották világunkat. Addig sűrítették, formálták egymáshoz részecskéiket, míg egy közös élő szervezet meg nem született.  Mindenki bele tette egyediségét, saját világának részét, hozzá igazítva a többiek  egyedi formavilágához. Máig tart a formálás, egyre nagyobb időket hagyva az „új közös platformnak”, saját maga formálására.

Mondjuk úgy, hogy ők a Teremtők szellemi családja, akik oly világokból származnak, melyek számunkra még elérhetetlenek.  Az emberi test az ő alkotásuk, mindannyian hozzá tették  saját formaviláguk. Hiába egy család ők, mégis vannak közöttük is torzsalkodások, szándék eltérések. Háborúk, megbékélések, hatalmi törekvések.

Alap törvényük szerint keveredni az  általuk alkotott fajjal, tilos. Saját egyediségükből dominanciát átadni, felerősíteni tilos. A szabályt megszegték, és a közös akaratukból megalkotott világban megjelentek a faji ellentétek, és a különböző faji dominanciához kapcsolódó szellemi családok.  Az Egy közös akaratból több lett. Mindazon által a Teremtő család eredendő szándéka áthatja a létrehozott világot.  Éppen ezért mindig, minden korban élnek olyan létezők, akik saját testükben hordozzák egyenlő arányban mindegyik faj egyediségét. A bennük megjelenő béke tudja megváltani a háborúktól világukat. Az ő zaklatásuk, feszültségben tartásuk az egyik legjobb eszköze a torzsalkodó szellemi családoknak.

Gerlének ébredését erre a világra, egy üzenet indította el. Mint mindent ebben a világban.

Az üzenet nyelvezete, a mai ismert nyelvektől idegen. Leírója nem is tudta mit ír le.

A véletlen ezer keze hozzám hozta el. Pár sor volt. Amíg meg nem találtam a dallamát, hiába olvasgattam. Aztán egyszer csak ott volt a dallam és a versike értelme, és már magától szárnyalt megállíthatatlanul.

Otthon voltam, pár percre leültem takarítás közben,  elővettem a papírlapocskát, amit már napok óta a zsebemben gyűrögettem. Olvasgattam, ízlelgettem, nem tudtam szabadulni az érzéstől, hogy valamit kellene már kezdenem vele. Egyszer csak jól hallhatóan hallottam a nevem a hátam mögött.

Éva név határozottan és keményen csengett. Borzongtam tőle, hiszen tudtam, hogy nincs otthon senki, nem szólhatnak a hátam mögött. Eddig háromszor történt meg velem a szólítás, és mindig komoly nyomot hagyott a sorsomon. Ekkor volt az első.

Az agyam nem sok félelemre kapott időt, pillanatok alatt hátrarántott egy erő a testemből. Egy másik világban voltam jelen a tudatommal, a testem felett elvesztettem minden irányítást. Egy barlangban álltam, mély szakadék felett, egy híd végén. Előttem egy tág terasz, ahonnan szikla hasadék nyílott valahová. Átléptem a hasadékon, egy hatalmas csarnokba. Emberek térdeltek egy sorban, lehajtott fejjel. Volt egy hely közöttük, odaléptem. Egy szakadék volt előttünk. Én álltam egyedül, mindenki más mozdulatlanul térdelt. A szakadék túl oldalán ott állt a Mester. Rám mutatott, majd széttárva karjait, befogott minden térdelőt az ölelésébe. Szavak nélkül is értettem Őt.

Ekkor hangzott el a Gerle név először.

Bólintottam, majd odaléptem a sziklafalhoz, ahová kulcsok voltak felhelyezve. Sok sok kulcs. Aztán ismét éreztem a húzó erőt, és ott ültem értetlenül a fotelban. Fáradt voltam és nagyon bizonytalan. Akkoriban még senki nem beszélt ilyesmikről, magamban voltam állandóan a képeimmel, hangjaimmal, világaimmal. Bár soha nem véltem őrültségnek, megtanultam vele élni, de akkor ott pontosan éreztem, hogy nagyon kevés vagyok én ehhez a feladathoz. Bár kétségem nem volt a feladatról, csak tanácstalanság, hogy hol találom a társakat.

Nem sokra rá egy neves iparművészünk egy gerlét ábrázoló grafikát adott ajándékba. Három szirmú tulipán motívumok fűzték össze a Gerle alakját.

A grafikát később tönkre tették. Megsirattam, de lelkemben őrzöm.

A történet természetesen folytatódik…..