Az elmúlt év számos lehetőséget hozott számunkra, hogy érzelmi megéléseinket tudatosítsuk, oldjuk s meglássuk végre: ezek is csupán energiaminőségek, melyeket sejtszintű programok hívnak életre, s melyekbe beleengedve magunkat ismételjük életünk meghatározó drámáit.

Érzelmeink éppúgy, mint gondolataik jönnek és mennek, csak kicsit nehezebb őket megfigyelni, nehezebb őket leválasztani magunkról, mert mélyebben gyökereznek, jobban meghatározzák identitástudatunkat… s mert egyetlen érzelmet milliónyi ismétlődő, egymást erősítő gondolat rögzít rendszerünkben. De ezek az érzelmek csupán színek létezésünk fényszövetén – nem azonosak lényegünkkel.Érdemes megfigyelni belső, nyugalmi középpontunkból mindazt, ami létezésünk különböző rétegeiben zajlik: a felszínen kavargó, gyorsan változó kósza gondolatfolyamot, az alatta hatásukra lassan kikristályosodó érzéseket, majd a még mélyebben elhelyezkedő, már szinte megkövült, magunkként azonosított érzelmeket és az ezek hatására valahogy funkcionáló fizikai ént. Mindegyik belőlünk születik, mégsem azonos azzal, akik vagyunk. Ám azt, hogy kik vagyunk valójában csak akkor tudhatjuk meg, ha végleg leég rólunk minden, ami eltakarja az Igazságot…
Az én poklom tavaly alaposan lángolt. Forrt, égett, égetett – nem állíthatom, hogy élveztem, de Figyeltem! Tudatosan Befogadtam a szenvedést, s a Jelenben egyszer csak megpillantottam saját Teljességemet… így nálam most, 2016-ban Csend, Rend és Szeretet van. Egyelőre…

Érdekes… már nem akarom, csupán hagyom lenni… engedem változni, létezni önmagam, mert valahol az úton ráeszméltem: a nagy akarás az, mi  tajtékzóvá teszi Létezésem szelíden hömpölygő, békés folyóját. Így most csak vagyok. Cselekszem a jelenben ha kell,s nem cselekszem ha nincs rá szükség.

Furcsa… Régen még szerettem volna valakivé lenni, fejlődni, jobbá, bölcsebbé, fénylőbbé válni… ma már tudom, mindez csupán újabb szerep a Nagy Játékban – melyben bábú maradok míg újabb és újabb szerepet vállalok.Úgyhogy Most egyszerűen csak vagyok.

Olykor megnyilvánulok, s hatok… mint a napfény – kiáradok, s lángra lobbantok másokat… de nem akarok. Ha kérdeznek válaszolok, ha kérnek adok, de hatni nem óhajtok. 

A.J.Serebra