„– Biztosan az Öregek hatnak így rám. – próbálta

összegezni magában a helyzetet tudata maradékával.

Egyre kevésbé tudta kizárni az új test gondolatait,

érzéseit. Kíváncsiságának sodrása egyre közelebb

vitte az idegen világhoz, ehhez a furcsa testhez, aki

miatt Adórának hívják a többiek. És egyszer csak eljött

a pillanat, amikor NoLa már Adóra szemével nézett a

körülötte állókra.

۝

– Nem mehetsz oda egyedül. Mi lesz, ha becsapnak,

vagy nem engednek többet vissza? – a vele szembe

álló magas férfi dühösen kiabált rá.

Adóra hirtelen nagyon erősnek érezte magát. Az

elmúlt napokban sokat aggódott. Félt. De tudta, hogy

csak ő tudja elvinni a Tervet, és bármit is elérni az

Öregnél. Az Öreg valamiért tisztelte őt, tudta megvehetetlenségét,

és ez valahogy őt különlegessé tette az

Öreg szemében. A bolygó léte, fajuk fennmaradása

függött attól, hogy képesek-e összefogni az Öreggel, és

együtt közösen megállítani világukat a pusztulásban.

Adóra szeretettel nézett párjára. Jó volt érezni aggódását,

még ha ezzel azt is éreztette, hogy nem nézi

ki belőle, hogy egyedül is képes megoldani a feladatot.

Adóra gyengének látszódott mások szemében, hiszen

nem volt különösebben harcias teremtés. De azt tudta

róla mindenki, hogy a Terv, amit megalkotott tökéletesen

jó, és megold minden problémát. Még ha sok időt

vesz is igénybe, és mindemellett nehezen betartható

szabályrendszere is van. Egyedül saját társa, Son kételkedett.

Szerinte Adóra saját erőből fakadó felemelkedés

mániája, és békés, türelmes megoldó képletei

sehová sem visznek. Son azt is gondolta, hogy az Öreg

megvehető, nem kell rá időt pazarolni, hogy meggyőzzék

bármiről is. Kényszeríteni kell az alkura.

Adóra határozottan ellent mondott Sonnak.

– Nem akarok semmiféle csapatot magammal vinni.

Nem akarok fegyvereket sem. Épp elég háború van

már. Son, ha te velem jössz, annak örülnék. – mosolygott

kedvesére

Kinyújtotta kezét a térkép felé, amely máris visszahívta

hologram kivetüléseit, és összegöngyölte magát

egy tekercsbe, amely pillanatok felszívódott a tenyerében.

Csak pár félhold alakú karcolás maradt utána.

– Elég sok biztonsági tényezőt beiktattam a térképbe.

Nem tudják elvenni.

– Tanácsadó… gyere velem. – a határozott hangra

csend lett a teremben. Son is hátralépett.

Vezér lépett be a terembe, és Adóra felé intett.

NoLa még mindig figyelt valahonnan a háttérből. A

Tanácsadó megszólításra viszont azonnal megmozdult

Adórában. Valahogy nagyon ismerős volt számára ez a

hang, a hangsúly, és az erő, ami a belépő férfiből áradt.

Adóra hirtelen megszédült, rossz érzés fogta el.

Egyre kevesebb kedvet érzett ahhoz, hogy bármit is

tegyen bármiért. Ismerte ezt az érzést, ami percek óta

fogva tartotta. Tudta, hogy nincs egyedül, és kezdett belefáradni

abba, hogy átjáró ház legyen. Sóhajtva indult

el Vezér után. Csak remélni merte, hogy megbízik benne,

és nem választja az erőszakot. Apró gyerekkoruk óta

ismerték egymást, együtt nevelkedtek fel. Őt Tanácsadónak

nevelték a Vezér mellé. Összeszoktatták őket,

ismerték egymás minden mozdulatát, gondolatát. Son

is a kis Csapat tagja volt, és még páran. Harcosok, tudósok,

gyógyítók. Mindenkinek előre tudták a posztját.

Ez így volt szokás. A Tanács pontosan tudta melyik fajból,

melyik klánból, melyik gyerekeket kell összeszedni,

hogy kineveljék őket a megfelelő vezetői posztokra. Az

Orion egyik rejtett bolygóján képezték ki őket. A Csapat

feltétlen bizalommal volt egymás felé. Egyek voltak.

Kettesben maradtak.

– Mennyi esélyt adsz a sikernek? Nem látszódsz

túl határozottnak. Mi lesz, ha az Öreg elveszi a tervet?

– Vezér fel-le járkált a szobában. Hugaként szerette

Adórát, bízott képességeiben, de most nem értette

miért akar a Csapat nélkül elindulni.

Az Öreg mindenkinél agyafúrtabb volt.

– Meg kell próbálnom. A tervet pedig senki nem

tudja elvenni. Vérkódos. Csak én tudom kivetíteni, és

használni. Ha én nem járok sikerrel, akkor az utódaim

örökölni fogják, és mindegyik tenni fog azért, hogy

a Terv megvalósuljon. Többet erről nem mondhatok,

mert így is tartok tőle, hogy utódaim sorsa állandó

menekülés lesz. Csak te tudod ezt is. Ha az erőszakot

választjuk, akkor az otthonunk megsemmisül. Az Öreg

annál ezerszer okosabb, mint hogy ne készüljön fel előre

minden eshetőségre.

– Ez igaz. De azt is tudod, hogy nem maradhatok

Tanácsadó nélkül. Tudnom kell, mi zajlik a galaxisban,

és a Tanáccsal is kell az állandó összeköttetés.

– Van tanítvány, aki átveszi a helyem. Felkészítettem

rá, jóideje részt vesz a munkámban. Okos és

nagyon érzékeny. Lídia. Ismered őt.

– Olyan nehéz most elengednem téged Adóra.

Csak benned bízom. És ki fog téged megvédeni? – Vezér

szeme elgyengült.

– Son velem jön. A Tanács őt választotta páromul,

neki kell engem oltalmaznia. Még ha nem is ért velem

egyet. A Tanács biztosan tudja, miért döntött így.

– Jól van. Engedélyt adok, hogy a terveid szerint

cselekedj. Vegyétek fel a Hírnök jelét, és induljatok.

Vezér szorosan átölelte barátját. Más előtt soha

nem mutathatott gyengeséget.

– Tudd, ha bármi történik, megkeresünk. – mély

hangja kitörölhetetlenül beleégett Adóra lelkébe. NoLa

ebben a pillanatban átadta magát teljesen Adóra testének.

Ez hang végtelen biztonsággal töltötte el.

Adóra már nem tért vissza a nagyterembe. Nem

akart búcsúzni. Az olyan végleges lett volna. Esélyt

akart még adni a sikernek. Son felé kiküldte a hívójelet,

és a célt.

A Hírnök jele nélkül nem jutottak volna messzire,

mindenhol szigorúan ellenőrizték a bolygó közti közlekedést.

Homlokukra egy jel került, amely felhatalmazta

őket a Tanács képviseletére. Ilyet csak a Tanács

megbízottjai használhattak, és mindenhová bejárásuk

volt általa. Még az ellenséges csapatok is tisztelettel fogadták

a Hírnököket. Az apró fémlemezke az agyuk

adott pontjait aktiválta, és levetítette őket a megadott

célpontra. A célpontot csak a Tanács tudta. Az Öreg

lakhelye mindenki előtt titok volt.”