Ez a mese egy nagyon lázas kisfiúnak íródott 

Egyik reggel, amikor nagyapó kiengedte a tyúkokat az ólból, egy huncut napsugár cirógatta meg a nyakát.

– Ejnye, te huncut sugár, hát mit szeretnél tőlem? – dörmögte nagyapó békésen.

De addigra napsugár már messze járt. Egy muskátlis apró ablakban üldögélt, és nézett befelé. A szobában egy apró ágyacska állt, benne egy fiúcskával, akinek lázrózsák nőttek az arcocskáján. Édesanya ott sürgölődött körülötte aggodalmasan. A napsugaracska odapattant az ágyacska szélére, és megcirógatta a kisfiú arcocskáját.

– Miért fekszel az ágyadban, amikor oda kint hét ágra süt a nap? Olyan kis sápadt színű vagy, nagy piros rózsákkal. –érdeklődött a napsugár a fiúcskától.

– Meséljek neked?

– Igen, igen – virult fel a kisfiú arca.

– Mesélj nekem, mert most olyan szomorú vagyok.

Napsugárka elgondolkodott egy pillantásra, odakuporodott a kisfiú vállára, és belekezdett a mesébe.

– Hol volt, hol nem volt, a csillagösvényen innen és túl, a Napkirály udvarában született egy apró Napfiú, a király legnagyobb örömére. A Napfiú egy intésére virágok nyíltak, a Napfiú egy csilingelő kacagására a szellő megkergette a viharfelhőket, amerre járt mosoly fakadt a léptei nyomában. Napfiú nagyon vágyott egy tűzparipára. Édesanyja kérlelte őt, hogy nagyon apró még, ne akarjon tűzparipát, mert nagyon nehéz megfékezni őket. De Napfiú nagyon vágyott a paripára, és addig kérlelte szüleit, míg meg nem engedték, hogy felüljön a hátára.

A paripa nagyon szilaj volt, elragadta Napfiút, és csak vitte vitte hegyen át és dombon át.

Vitte őt a csillagok közt, megkerülték a végtelen óceánt, és a tűzparipa leszállt Napfiúval egy hatalmas réten. Napfiú még sosem járt ilyen messze, egyedül a szülei házától. Először kicsit megijedt, de aztán meghallott egy hangocskát, amely egyszerre volt csobogó, csivitelő, csilingelő. Keresni kezdte a kedves hang gazdáját, és nem messze meglátott egy apró patakocskát, amely a fák közt bujkálva keresett magának a kövek közt utat.

– Fiúcska fiúcska … gyere igyál a hűsítő vizemből – csipegte-csobogta a patakocska.

– Barlangok mélyéről hozom a tiszta vizet, Földanyácska könnyéből fakadt, kristályok tisztították, manócskák vigyázták. A tiszta vizet elviszem a nagy folyóba, ahonnan a végtelen óceánba kerül.

Napfiú kíváncsi lett a patakocska meséjére.

– Miért sír Földanyácska? – kérdezte a patakocskát.

– Földanyácska néha szomorúságában sír, amikor egyik gyermeke beteg, vagy figyelmetlen, haszontalan, máskor pedig örömében, amikor látja, hogy gyermekei boldogok és elégedettek, szeretetben élnek egymással.

Földanyácska hatalmas szíve sok sok kristálytiszta könnyet ad, hisz gyermekei boldogsága számára a legfontosabb.

Napfiú megszomjazott ebben a nagy utazásban tűzparipával, ezért megkérdezte a  hűs vizű patakocskát, hogy ihat e a vízéből.

A tűzparipa is megszomjazott a nagy utazásban, és odament a patakocskához, hogy szomját oltsa.

Ahogy a tűzparipa ivott csak ivott, a patakocska úgy forrósodott fel, és kezdett kiszáradni a medre.

Napfiú nagyon megijedt, és lovacskáját elhúzta a patakocskától. Lám ezt sem tudtam, hogy a lovacskámat hogyan itassam meg, hogy ne okozzak kárt. Édesapám pedig figyelmeztetett.

A kispatakban már alig folydogált egy vékony sugárka.

– Mit is tehetnék most? – aggódott Napfiú.

–  Gyorsan, gyorsan keressed meg a forrást, ahonnan a tiszta vizem feltör a felszínre, mert ott is elzáródott. Kövessed a medrem, hogy megleljed a forrást.

– Kérlek siess, mert az erdő állata mind ide járnak inni a patakhoz, és ha nem tudják szomjukat oltani, akkor megbetegszenek.

Napfiú gyorsan útnak indult tűzparipájával, követte a medret, és meglelte a forrást. Egy hatalmas kő zárta el a forrás útját. Napfiú hirtelen megijedt, nem is tudta, hogy hirtelen mit tegyen, hiszen a kő nehéz volt. De paripája megböködte az orrával, és jelentőségteljesen nézett Napfiú szemébe. Ettől rögvest Napfiú eszébe jutott, hogy tűzparipa nyergéhez rögzítse a követ, hiszen tűzparipa nagyon erős, el tudja húzni onnan.

És így is lett. Napfiú és tűzparipa együtt elhúzták a követ a forrás útjából, és a kristálytiszta víz vidáman csilingelve bugyogott fel a föld mélyéből, és a patakocska medre gyorsan feltöltődött a kristálytiszta vízzel.

Napfiú boldogan oltotta a szomját, egy vederbe mert tűzparipának is, és felfrissülve elindultak hazafelé. Otthon Napfiú elmesélte a kalandjait a szüleinek, és megígérte, hogy jobban vigyáz tűzparipára. Az istállóban olyan helyet készített neki, hogy a tűz több kárt ne okozhasson, és amikor legközelebb útnak indult, jobban ügyelt rá, hogy a paripa tüze ne párologtassa el a vizet, mert anélkül bizony megbetegszik mindenki.

A beteg kisfiú az ágyacskájában már elaludt a napsugárka mesélje alatt, de a lázrózsák eltűntek arcocskájáról, hiszen a hűs patakocska vize őt is felfrissítette, és a tűzlovacskáját már ő is féken tartja. Napsugárka elégedetten reppent ki a házból, hogy körülnézzen, hol is segíthetne még.